3. évad 14. rész Anyaság

Pár nappal később*

Pete-tel a megmentés óta is tartjuk a kapcsolatot. Minden alkalommal, mikor lemegyünk a partra, az első dolgunk, hogy köszönünk neki. Még mindig nagyon hálásak vagyunk tettéért.

Niall-lel épp indulni készültünk visszamenni a szállodába, mikor észrevettünk egy fiatal házaspárt, ahol a feleségnek már egészen nagy pocakja van. Férje épp a cipőjét vette le, így arca pont egy vonalban volt a szerelme pocakjával, ezért a férfi egy aranyos csókot nyomott rá. Nem tudtam levenni róluk a szemem. Olyan aranyosan mutattak együtt, és ennek a jelenetnek hála, újra lejátszódott bennem, hogy nem tudok megadni Niall-nek egy gyereket. Szemeimből elkezdtek potyogni a könnyek, amit férjem is észrevett, és azonnal letörölte arcomról őket.
-Kicsim, ne legyél emiatt szomorú. Tudod, hogy szeretlek, és ha kész leszel rá, akkor örökbe fogadunk egy csöppséget, rendben? – néz a szemeimbe és egy puszit nyom orromra. Bólintok, és a szállodáig vezető úton az örökbefogadáson gondolkodom. Nagyon szeretnék egy kisbabát, akire minden időmet rászánhatom, akivel játszhatok és nevetgélhetek. Úgy érzem, készen lennék már rá, és szerintem Niall sem ellenezné. Mikor beértünk a szállodába, kínos csend telepedet ránk. Niall kipakolta a vizes törülközőket az erkélyre, majd letusolt és leült mellém egy puszi kíséretében.
- Niall fogadjunk egy örökbe egy kisgyereket! – jelentettem ki, mire Niall döbbenten tekintett rám.
- Biztos vagy benne? – kérdezte, de közben kezeimre tette az ő kezeit. Bólintottam, az ő szemeibe pedig könnyek gyűltek. – Akkor szülők leszünk? – hitetlenkedett, majd egy hatalmas ölelésbe vont.

A napokban Niall azonnal elkezdett intézkedni az örökbefogadással kapcsolatban. Igaz, még jó sok idő, mire minden papír és szerződés kész lesz, de mi már izgatottan várjuk, hogy végre egy kis lurkó rohangáljon ebben a csendes házban. Mindenféleképpen 1-2 éves körüli gyereket szeretnénk, nemtől függetlenül.

A gyermekotthonban tett látogatásunkkor legszívesebben az összes gyerkőcöt hazavittem volna, de azonban volt két törpe, akik azonnal a szívembe lopták magukat. Egy kisfiú és egy kislány, szőke hajjal és kék szemekkel. A két lurkó együtt játszott és néha-néha ütötték egymást, de látszott rajtuk nagyon szeretik egymást. Testvérek lehettek, hiszen tagadhatatlanul hasonlítottak egymásra.
- Kicsim, gyere menjünk! Majd otthon megbeszéljük, kit szeretnénk! – mondta Niall, és óvatosan megfogta hátamat, és terelni akart, de én csak álltam ott, mint egy szobor, és csak előre mutattam egy ujjammal, mint egy kisgyerek, mint amikor észrevesz valami érdekeset. Niall odatekintett, és szomorúság látszódott tekintetében. – Kicsim, két gyerek nagyon sok lenne egyszerre. Gyere, majd otthon megbeszéljük, kit választunk.
- De. Baba, hiszen ők ikrek! Nem választhatjuk szét őket! – mondtam kétségbeesetten, de Niall nm akart engedni. Nála szóba sem jöhetett a két gyerek. Csüggedten és szipogva mentem ki a gyermekotthonból, egy szót sem szólva Niall-hez, akinek arcáról düh volt leolvasható.
- Kicsim, felejtsd el Őket! Nem kell két gyerek! Volt egy helyes kissrác, aki nagyon szemezett velem, jó lenne őt hazahoznunk. – jelentette ki, mire én csak a fejemet ráztam.