*Niall szemszöge*
Ahogy kinyitottam a szemeimet, az ablakon beszűrődő fény bántotta szemeimet. Amire emlékszem az csak annyi, hogy Holly-nál komplikációk léptek fel, de hogy mik, azt nem tudom. Egy orvos benyitott, kérdetett pár dolgot, majd megengedte, hogy elhagyjam a kórteremet. Az utam, természetesen Holly szobájához vezetett.
- Josh bent van! – szólt Louis. Leültem a székre és vártam. – Hogy vagy?
- Én jól, de Ő hogy van? – fejemmel az ajtó felé biccentettem.
- Nem lehet gyereke.
- Mi?
- Nem akarom, még egyszer kimondani! - A szívem vadul vert. Nem tudtam felfogni, ez hogyan történhetett. Josh kijött, én meg azonnal átvettem a helyét. Amikor megláttam, hogy szemei nyitva vannak a könnyeim eleredtek.
- Szia, Kicsim! – köszöntem, majd leültem az ágya mellé, megfogva a kezét.
- Szia, Niall! - a hangja erőtlen volt a sok „alvástól.” – Hogy vagy? Hallottam, hogy összeestél. Ugye minden rendben? – aggódott.
- Hol, napok óta bent vagy, nem kelsz fel, és te azért aggódsz, hogy én hogy vagyok? Legyél néha kicsit önző is! – simítottam meg az ajkait. Nagyon meg akartam őt csókolni. – Mellesleg jól vagyok, de most te vagy a lényeg. Fáj valamid?
- Csak a sebhely – állam megfeszült. –Niall, én tényleg nem lehetek anyuka? – tette fel a kérdést, és most az eddiginél is jobban elsírtam magam. Felkeltem, átöleltem, és nyugtató szavakat suttogtam a fülébe.
*Holly szemszöge*
- Josh bent van! – szólt Louis. Leültem a székre és vártam. – Hogy vagy?
- Én jól, de Ő hogy van? – fejemmel az ajtó felé biccentettem.
- Nem lehet gyereke.
- Mi?
- Nem akarom, még egyszer kimondani! - A szívem vadul vert. Nem tudtam felfogni, ez hogyan történhetett. Josh kijött, én meg azonnal átvettem a helyét. Amikor megláttam, hogy szemei nyitva vannak a könnyeim eleredtek.
- Szia, Kicsim! – köszöntem, majd leültem az ágya mellé, megfogva a kezét.
- Szia, Niall! - a hangja erőtlen volt a sok „alvástól.” – Hogy vagy? Hallottam, hogy összeestél. Ugye minden rendben? – aggódott.
- Hol, napok óta bent vagy, nem kelsz fel, és te azért aggódsz, hogy én hogy vagyok? Legyél néha kicsit önző is! – simítottam meg az ajkait. Nagyon meg akartam őt csókolni. – Mellesleg jól vagyok, de most te vagy a lényeg. Fáj valamid?
- Csak a sebhely – állam megfeszült. –Niall, én tényleg nem lehetek anyuka? – tette fel a kérdést, és most az eddiginél is jobban elsírtam magam. Felkeltem, átöleltem, és nyugtató szavakat suttogtam a fülébe.
*Holly szemszöge*
Niall elaludt a mellkasomon, és a szívem szakadt meg, hogy fel kell, ébresszem, de feje most pont a bekötözött seben volt, és eléggé fájt.
- Édesem! – próbálkoztam. – Niall, kelj fel! – túrtam bele a hajába, és egy morgást követően fejét felemelte. Elmosolyodott, mikor meglátott, majd mikor lepillantott feje helyébe, ijedten ült vissza rendesen székébe.
- Sajnálom, Kicsim, nem akartam fájdalmat okozni. – nyomott egy puszit arcomra, és szomorúan vettem tudomásul, amióta itt van, még egy csókot sem kaptam. – Niall, nem adsz ide is egy puszit? – kérdeztem a számra mutatva. Megrázta a fejét.
Az orvos, kiküldte Niallt, mert a vizsgálton nem lehet bent. Végigmentek a szokásos vizsgálatokon, majd egyedül hagytak. Végre volt időm gondolkodni. Eddig nem volt időm sírni, vagy bármilyen érzelmet kimutatni, azzal kapcsolatban, hogy nem szülhetek gyereket, de most könnyeim utat törtek maguknak, és nem tudtam abbahagyni. Niall nagyon furán viselkedett velem, nem csókolt meg, nem beszélt sokat, és kezdem azt érezni, emiatt van. Nem érdemlem meg Őt. Ő saját gyerekre vágyik, és én ezt nem adhatom meg neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése