2. ÉVAD 18. RÉSZ/1 BYE, BYE

- HOLLY ALEXANDRA DEVINE, ATTÓL MÉG, HOGY ÚJDONSÜLT MENYASZONY LETTÉL MÉG MINDIG TE VAGY AZ EGYETLEN LÉÁNY A HÁZNÁL, ÍGY NEKED IS KELL KAJÁT CSINÁLNIOD NEKÜNK! – üvöltött, kivételesen a bátyám. Nyüszögve keltem fel az ágyamból és csalódottan vettem tudomásul, Niall már nem volt mellettem, rég felkelt, és egy agy bőrönd feküdt a szoba közepén. Összeráncolt szemöldökkel futtattam végig tekintetemet a kofferen, és a sok ruhán, ami benne volt, és csak azon járt a fejem, hogy Niall nem mondott semmi olyat, hogy elutazunk. – Holly kelj már fel! – kiabált újra én meg idegesen mentem le a lépcsőn. Menet közben hallottam, hogy Niall szidja Josh-t hogy miért keltett fel engem, hiszen ágyba akarta hozni nekem a reggelit.
- Niall, ezt gyorsan megcsinálom, aztán gyorsan felmegyek, és hozhatod! –kacsintottam, de csak megrázta a fejét. Mosolyogva lerakta elém, én pedig egy puszit nyomva ajkaira, fogadtam el, és csináltam tovább az egyszerű reggelit, ami tükörtojásból állt.
A fiúk szokatlanul csendben voltak, biztos voltam benne, hogy titkolnak valamit, de nem szóltam. Nekem is volt egy olyan dolgom, amit jó lett volna, ha legalább Josh-sal és Niall-lel megosztom, de nem volt merszem. Már lassan nyár van, és már csak alig pár hónap választ el attól, hogy az egyetemre mehessek. A halasztott évem lassan letelik, és szeptembertől újra tanulnom kell, és alig lesz időm a srácokra, főleg az újdonsült vőlegényemre, akit tudom, ez nagyon meg fog viselni. Feltálaltam a reggelit a srácoknak és élvezettel ettem a nekem készítettet, ami a kedvencemből, pirítós kenyérből, palacsintából és mindenféle zöldségből állt. Jóllakottan álltam fel az asztaltól és mentem vissza a szobánkba, de megakadt a tekintetem még több bőröndön, amik immár készen sorakoztak a bejárati ajtónál.
- Elmentek? – kérdeztem szomorúan, és még jobban elkapott ez az érzés, mikor mindnyájan rábólintottak. – Turné, vagy koncert? – kíváncsi voltam, hogy mennyi ideig nem látom őket, és hogy mennyi időre utazzak le a szüleimhez, hogy ne legyek egyedül, ebben a nagy házban. Nem válaszoltak, ezért gondoltam az első lesz a helyes megfejtés. Csalódottan bólintottam, és már írtam is egy SMS-t a szüleimnek, hamarosan hazautazom hozzájuk a nyár végéig.
A kanapén ülve vártam, leérkezzen Ő, és kérdőre vonhattam volna, miért nem szólt, de már rájöttem tudnom kellett volna, hiszen valószínűleg mindenki erről beszél a neten, és ilyenkor átkozom magam, hogy az utóbbi időben nem mentem fel semmilyen közösségi oldalra.
Hirtelen csipogott egyet a mobilom és azonnal megnéztem, ki írt. Anyu válaszolt, hogy mehetek, nagyon örülne nekem, de valószínűleg úgy sem lesznek sokat otthon. Aztán kaptam még egy üzenetet, de ezt már az egy szinttel feljebb lévő sráctól, aki azt kérdezte, felmegyek-e. Nemmel válaszoltam. Lábdobogásokat hallottam, majd társult mellém egy ismerős illatú és kinézetű szöszi srác.
- Holly, remélem, tudod, hogy majd minden nap beszélünk, mindennap felhívlak majd, rendben? Ne szomorkodj, nem szeretem, ha lefelé konyul a szád.
- A kedvenc pólóm? – felnevetett.
- Benne hagytam a szekrényben. Aludhatsz benne, megengedem. Direkt befújtam a parfümömmel, hogy emlékeztessen magamra. Cserébe én is elvette tőled az én kedvenc pólóm. – összeráncolt szemöldökkel néztem rá. - Tudod, az a piros. – emlékeztetett.
- Hé, az a kedvenc felsőm! – háborodtam fel, ő meg csak nevetett.
- Amit itthon hagyok neked, az meg az enyém. Kvittek vagyunk, nem? – mosolygott rám, én meg vissza rá, és egyből jobbkedvem lett. Hiába utaznak el, mi együtt maraduk, és senki sem fog tudni minket szétválasztani, még néhány kacsának bizonyuló pletyka sem.