*Niall szemszöge*
Ahogy átölel, érzem illatát, és késztetést érzek arra, azonnal megcsókoljam, de nem tehetem. Még nem tudom, mi lesz, mit szeretne, de én mindenképpen vele szeretnék lenni, az érzéseim nem változtak, a veszekedésinkben kimondott mondatokat nem gondoltam komolyan, elküldeni pedig végképp nem szándékoztam, csak minden jött egymás után, és így alakult. Nem volt jó, az a pár óra, úgy, hogy Ő nem volt itt, nem láthattam, nem beszélhettem vele, egyszerűen hiányzott, és most meg arra tudok csak gondolni, hogy mi lesz.
- Holly? – szóltam neki halkan. Olyan jó volt ez a csend, az, hogy itt van, és senki nem zavar minket. Fejét felemelte vállamról, tekintete kíváncsian csillogott. Már nyitottam volna a számat, mikor hangos ordibálás csapta meg a fülemet lentről. Holly kimászott mellőlem, és kiment, én pedig követtem Őt. A bejárati ajtóban, Josh, és húga exe állt, vérző orral. Mit keres itt ez a srác, ha Josh ment utána? Az egymáshoz vágott sértések közben végül megtaláltam a választ, de őszintén szólva, nem erre számítottam.
- Ha még egyszer a húgomhoz érsz, esküszöm, kitekerem a nyakad. Hogy lehet valaki ennyire trágya, hogy ilyet művel egy nővel szemben? – ordibálta haverom, és még én is meglepődtem ezen a hangsúlyon. Ő általában egy nyugodt személy, sohasem akad ki ilyen szinten, és most mindenki számára megdöbbentő volt ez a viselkedése, akármennyire is megértjük a helyzetet. Mindannyian megijedtünk, főként Holly, aki hátam mögé bújva, figyelte a történteket. – Húzzál innen kifele, de nagyon gyorsan! Soha többet ne gyere a közelébe! Megértetted? – tolta kifele, a srácot, majd még mindig dühösen, ment a konyhába, töltött magának egy pohár vizet, majd leült, és próbált lenyugodni. – Hogy lehet valaki ennyire gerinctelen? Hogy mondhatja, hogy csak kihasznált? Hogy van valakinek ekkora képe, megbántani téged? – kérdezte valószínűleg Holly-tól, de fel sem nézett, csak bámulta a maga előtt lévő poharat.
*Josh szemszöge*
Iszonyúan dühös voltam. Nem szeretem, ha szórakoznak a lányokkal, de azt főképp nem, hogy a húgommal. A srác a szemembe mondta, hogy csak kihasználta Őt, mivel én vagyok a tesója, és gondolta, milyen jó, Holly majd elárassza pénzzel.
- Bátyus? – szólt egy félénk hang a hátam mögül, mire felemeltem a fejem, és ránéztem a húgomra. Még mindig nem hiszem el, hogy ennyire átverték Őt! Innentől kezdve, az összes barátjával el fogok beszélgetni, hogy mit akar tőle. Meg fogom védeni! Holly felé nyújtottam a karom, átölelt, majd beleült az ölembe. Olyan régen, voltunk már együtt, kettesben, hogy megbeszéljük egymással a gondjainkat, - kivéve a szakítást-, és ez, most nagyon jól esik, jól esik, hogy van egy húgom, bármennyire idegesítő is néha, bármikor számíthatok rá, és mindig képes megnyugtatni, pont ahogy, most is. Valami csoda van benne, amit az emberek szeretnek, azt hiszik könnyen befolyásolható, ezért verik át, használják ki, és bántják meg.
- Holly, ne bízz meg többet senkiben! – csak ennyit mondok neki, miközben még mindig ölelem, és próbálok nem gondolni, a szemétládára, és arra, hogy mit tett. – Bármi van, szólj nekem,én megvédelek! Ha még egyszer a közeledbe mer menni, én…
- Josh, nyugi! Tudok vigyázni magamra!- szólt közbe, mire morgó hangot adtam ki.
- Látom! – nevettem fel gúnyosan, mire beleütött a vállamba, ami, - be kell, valljam, - fájt. –Hú, van ereje a kis hercegnőnek! – gúnyosan nézett rám, majd adott egy puszit a fejemre, majd felment, és ha jól hallottam, Niall megállította út közben. Na, erre kíváncsi leszek…
*Holly szemszöge*
A bátyám után, Niall-re került a sor, hogy beszélgessünk. Féltem, hiszen vagy elkezdhetjük újra, vagy örökre befejeztük- az én hibámból. Nem akartam elveszíteni Őt, az egyik legfontosabb személy az életemben, és nem élném túl, ha ennek vége lenne.
- Holly, öhm, te mit érzel még irántam? – kérdezte zavartan, mire én is elpirultam.
- Én bármikor visszamennék hozzád, ha kérnéd. El nem tudom mondani, mit érzek, és úgy érzem, Te teszel egésszé! – mondtam neki őszintén, mire megnyugvást vettem észre rajta. Közelebb ült hozzám, majd átkarolt, és belepuszilt a hajamba. Szorosan ölelt magához, és hosszan kifújta levegőjét. Apró puszikat hagyott arcomon, majd mikor felnézett, könnyes volt a szeme. Lesimítottam a könnycseppeket arcáról, és az egyik helyére egy csókot nyomtam, mire megmerevedett. – Mi a baj, Szöszim?- kérdeztem Őt lágyan, de csak a fejét rázta, és felállt az ágyról. Kétségbeesetten néztem utána, nyújtottam a kezem, de nem jött vissza. Mikor odamentem hozzá, megérintettem, elhúzódott, és kiment az ajtón, egyenesen e a lépcsőn, majd ki az ajtón.
Nem értettem, mi baja, mi változott meg körülbelül fél óra alatt. De a legfontosabb Ő nem mondott semmit, hogy szeret-e vagy sem, csak kisétált az ajtón, és itt hagyott.
Fél tőlem? Vajon minden kezdődik elölről?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése