2. évad 7.rész Miért?

*Holly szemszöge*

- Holly Alexandra Devine! Te meg mit képzeltél? Miért hoztad ide a barátodat? Mindig csak magadra gondolsz: Kiakadsz, ha elfelejtjük a szülinapod, erre meg elrontod másét! Komolyan mondom, ennyire még nem csalódtam senkiben! Egy nagy önző liba vagy, húgi!- kiabált velem a bátyám, és kezdtem volna megvédeni magam, de a könnyeimtől nem ment. Megbántott, de igaza volt! Legalább is majdnem.
- Ő jött ide! Én nem tudtam, hogy idejön, hiszen megbeszéltük, hogy nem találkozunk, csak holnap. Nem tehetek róla! Tudod, hogy sosem bántanám meg Niall-t, hiszen még midig szeretem Őt! – kiabáltam vissza neki sírva, de nem figyelt rám, csak felemelte a kezét, és féltem, hogy megint megüt, de az arcom előtt megállt, majd leengedte maga mellé, és kiviharzott a házból.
A többi fiú is szikrázó szemekkel nézett rám. Zayn-re néztem, aki elég kellemetlenül érezte magát, de Ő is mérges volt. Látszott rajta, hogy el szeretne velem beszélgetni, de még nem most, hagy kapjam a többiektől is a kioktatást, majd Ő utána lép.
- Holly, nagyot csalódtunk benned! Niall, nagyon érzékeny ember, és most nagyon megbántottad Őt! – mondta Harry a többiek nevében is kegyetlenül, majd ott hagytak engem Zayn-nel. A fiú szólalt volna meg, de épp akkor jött le Niall, és dühösen szedte lépcsőfokokat! Ijedten néztem rá. Nem láttam még Őt ilyennek. Odament a fekete hajú fiú elé, súgott valamit a fülébe, majd Zayn egyedül hagyott, és Niall szembeállt velem. Belenéztem a tekintetébe, és még jobban elszégyelltem magam. Sírt.

*Niall szemszöge*

Sosem éreztem még ilyen dühöt, mint amit most. Ordítani tudtam volna. Nem hiszem el, hogy ezt tette velem. Minden lány ugyanolyan, mindegyik ugyanazt akarja, és mindegyik átvert eddig. Pontosan nagyon jól tudta, hogy mennyire szeretem Őt! Tudta jól, hogy bármit megtennék érte, csak azért, hogy az enyém legyen, vagy, hogy boldog legyen. Igazából nem tudom mit rontottam el, hogy szakított velem. Nem tudom mi volt a rosszabb, mikor elhagyott, vagy ez, bár a kettő vetekszik egymással, mégis a mostani helyzetet sorolnám első helyre.
Most, hogy előttem áll, és tudom, hogy menyi bántást kapott a többiektől, megsajnálnám, megölelném és megcsókolnám, de nem megy. Nagyon meg vagyok bántva, és csak kiabálni tudok vele.
- Te miért vagy még mindig itt? – kérdeztem tőle elég hangosan, és látva tekintetét megijedt tőlem. – Miért nem mentél már el a barátodhoz? Miért keseríted meg még jobban az életem? Miért Holly? Miért tetted? Miért hoztad Őt ide? Miért nem mész csak el, hagysz egyedül, hogy el tudjuk felejteni egymást? – tettem fel, egyre halkabban, és egyre jobban sírva a kérdéseket, amiken egész este a fejemen járt. Nem bírtam tovább. Muszáj voltam sírni. Nem szégyelltem magam, hiszen miért kéne? Egy férfi is lehet gyenge, nem kell mindig erősnek mutatnia magát. – Mondd, miért nem mentél már el? Miért maradtál itt? Miért akarod, hogy jobban szenvedjek! Kérlek, menj el! Felejtsük el egymást!- fejeztem be, mire ő már zokogva ült a földön. Rossz volt Őt így látni, összetörve, de nem tehettem mást.
Hirtelen felállt, összeszedte magát, majd a szemembe nézett.
- Te is ugyanezt tetted velem az én partimon. Sőt, te megcsaltál engem! Mi, most már nem voltunk együtt, túlléptem rajtad, találtam valaki mást, és kiakadsz. Én megbocsátottam neked, pedig te sokkal nagyobbat hibáztál. Nem hiszem el, hogy nincs akkora öntudatod, hogy csak simán elmegyünk egymás mellett a házban, és nem szólunk egymáshoz. Nem hiszem el, hogy elküldesz! De tudod mit? Elmegyek! Úgy sem szeret itt már engem senki! – kiabált, és még így is, hogy haragszom rá, még így is fájt minden szava. Igaza van, én is követtem el hibákat, de megbocsájtott nekem, viszont én nem tudok. Bólintottam, majd felszaladt a lépcsőn és pár perc múlva már a nagy bőröndjével botladozott le a lépcsőn. Megkereste Zayn-t, elköszönt tőle, könnyes búcsút vettek egymástól, majd Holly kisétált az ajtón, lefütyült egy taxit, és már el is indult.
- Remélem, tudod, hogy üres lesz ez a ház nélküle, és, hogy nagy hibát követtél el! – csak ennyit mondott egyik legjobb barátom, majd szomorú tekintetét leszegezte a földre, és felment a szobájába egy ajtócsapás kíséretében.
Lehet, hogy hibáztam, nem kellett volna, de mindenkinek jobb lesz így. Vagy nem?

Sziasztok! Iszonyatosan sajnálom a rengeteg késést, de nagyon kevés időm volt, de most itt vagyok:)
Még annyit mondanék a részről, hogy én miközben írtam, végig sírtam, és nem lett olyan hosszú, de szerintem minden érzelem benne van :)
Remélem, tetszik nektek,és légyszíves komizzatok, vagy ide, vagy a facebok csoportba, mert sokat számít a véleményetek!


puszi :) xx