Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, és hogy ilyen sokáig kellett rá várni, (nem mintha olyan sok dolgom lett volna a szünetben), de egy kicsit pihennem kellett.
Remélem azért tetszik, és tudom, hogy nem a legjobb rész, de a következőbe ígérem, szívem-lelkem beleadom.
Ui: Ezzel együtt a többi blogomhoz is írtam részeket, amik sokkal jobbak lettek. Már csak be kell gépelnem. Látogassatok el majd a többihez is :)
*Holly szemszöge*
- Holly , légyszi nyisd ki az ajtót! – kiáltott bátyám, majd mikor kattant a zár, bejött.-Húgi figyelj, én nagyon sajnálom! – mondta, ami igazából nem érdekelt.
- Josh, nekem elég lett volna csak egy „Boldog Szülinapot Holly!” is. – mondtam komoran.
Húgi hadd magyarázzam meg. Nem erről van szó, csak mostanában annyi dolog jött össze, hogy kiment a fejemből, és tudod, hogy sosem szoktam elfelejteni! – magyarázta,én meg csak felállam és kisétáltam a szobából. Niall épp akkor jött ki a fürdőből. Szomorúan elmosolyodott, majd felmutatta a mutatóujját, hogy várjak, majd beszaladt a szobájába, és pár pillanat múlva már felöltözve jött ki egy apró dobozzal a kezében.
- Ez a tiéd! – adta át. – Boldog Szülinapot! – tette még hozzá. Megráztam a fejem, a dobozt pedig visszaadtam. Elszomorodott.
- Köszönöm, de nem kell!
- Holly, én nem felejtettem el, csak a megfelelő pillanatra vártam, hogy átadjam ezt- nyújtotta újra felém a dobozt, mire könnyes szemekkel elfogadtam és megöleltem.
- Köszönöm! - mondtam és kinyitottam a dobozt. – Úristen, ez gyönyörű! – ugrottam a nyakába. Egy fehérarany nyaklánc volt benne, egy szív alakú medállal, amin ez állt: N. H. Vagyis Niall Horan. - Köszönöm!
Miután kigyönyörködtem magam a nyakláncban, amit Niall-től kaptam, beraktam kedvenc előadóm legújabb CD-jét, és azt hallgattam.
Ed Sheeran. Az egyetlen ember, aki mindig átsegít mindenen. A zenéje megfog.
- Holly, gyere le egy picit!- kiabált Niall, mire leállítottam a zenét, és kimentem.
Leérve nem hittem a szememnek. Felsikítottam örömömben! Ez nem lehet! Itt van Ő!
- Mit keres itt Ed Sheeran a házunkban? Vagyis házatokban? – csak ennyit tudtam kérdezni., Még mindig le voltam fagyva.
- Boldog szülinapot Holly!- kiáltotta a bátyám és széttárta karját, de én Ed irányába vettem utam, és megöleltem.
- Ed, énekelsz nekem valamit?
- Öhm, persze, mit szeretnél? – zavart volt. - Ismered az All of the stars-t? – kérdezte Ed, a szemeim pedig felcsillantak.
- Az a kedvenc dalom, és annak a filmnek az egyik dala, ami még úgy is a kedvencem, hogy még nem is láttam! – áradoztam, mire elmosolyodott, kezébe vett egy gitárt, és elkezdte énekelni. Egy ideig tátott szájjal bámultaM Őt, majd a könnyeim is eleredtek.
„Can you see the stars , over Amsterdam?” – ez a kedvenc részem a dalból, és innentől kezdve már énekeltem vele, természetesen sírva. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy itt van, és élőben énekelt nekem.
- „I can see the stars, from America” – és befejeződött. Szorosan öleltem meg az énekest, majd bátyámat,és nem győztem mondogatni mennyire köszönöm.
Ed távozása után, ami késő délutánra esett, elmentünk megnézni a Csillagainkban hiba című filmet, ami még szomorúbb és jobb volt, mit képzeltem.
- Köszönöm, te vagy a legjobb testvér!- mondtam bátyámnak, mire elmosolyodott és megölelt.
- Sajnálom, hogy elfelejtettem! – hajtotta le a fejét, majd mosolyogva nézett fel. – De ugye tudod, hogy még nincs vége az ünneplésnek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése