20. rész Évadzáró

Sziasztok Bogaraim! xd
Mint látjátok ez a rész egy ÉVADZÁRÓ rész lesz. DE nem lesz vége  a blognak, lesz egy második évadja is, de most lesz egy kisebb pihenő. Addig is megpróbálom kikunyizni a decemberre ígért fejlécet :)

Szeretném megköszönni, a díjat, a sok-sok kommentet (Enikő-nek, a legjobb barátnőmnek, Laurának, egy másik barátnőmnek, Zsófi Lőrinczinek, aki nem régóta olvassa a blogot, de támogat :) , virág Pethőnek, Accacia Clark-nak, akitől a díjat is kaptam, Réka S.-nek, és Csakegylány-nak , akitől a "kritikát" kaptam.

Köszönöm szépen mindenkitől a támogatást !
És most jöjjön az évadzáró! Remélem nem csalódtatok bennem! (Ez lett eddig  a leghosszabbra írt rész)
Puszi Timi xx

*Pár hónappal később, az érettségik után, a bizonyítványosztáson*

- Holly Devine! – szólított az igazgató, mire felálltam. Gyorsan körbenéztem a közönségen, és elmosolyodtam. Mindenki itt van, természetesen anyumék kivételével. A srácok és bátyus is mosolyogva tapsoltak, egyedül Niall volt az egyetlen, akin azt lehetett látni, egyáltalán nem vágyik a társaságomra. Nem hiszem el, hogy még mindig nem áll szóba velem! Mióta kiderült ez az egész Stanford, én próbálom hívni, de Ő nem veszi fel. Nagyon mérges rám! – Jövőre a Londoni Egyetemen fog továbbtanulni! – mondta, mire újra ránéztem a srácokra és két meglepődött arcot láttam. Az egyik a bátyámé, a másik Niall-é. Megköszöntem a bizonyítványt, majd odaléptem a mikrofonhoz, ugyanis nálunk az a szokás, hogy a tekercs átvétele után valami beszédet mondunk.

- Hát eljött ez a nap is, mikor a gimnáziumot kell itt hagyni. Én körülbelül fél éve jötte ide, de lehet, hogy egy kicsit több. Az itt töltött idő nagyon sokat jelent számomra, és sosem fogom elfelejteni. Egy kis városból jöttem Anglián belül, és most itt vagyok egy nagyvárosban, és itt is maradok. Az utóbbi másfél hónapban sok dolgot kellett eldöntenem, hogy mit és hogyan szeretnék csinálni. Megmondom őszintén ez a Stanfordról indult. Az volt álmaim iskolája, de lemondtam róla, egy számomra nagyon fontos személy miatt. Tudom, lehet, sokan badarságnak gondoljátok, hiszen ez a Stanford, de elgondolkodtam azon, hogy nekem itt a helyem, és nem a valahol Amerikában,egy másik kontinensen, ahol senkit sem ismerek. Itt van családom, és mindenki, aki számít. Ezért is köszönöm nektek, akik támogattatok mindenben. Josh, nagyon sajnálom! Még annyit mondanék, hogy az itt töltött idő volt számomra a legjobb, és tudom, hogy sosem fogom elfelejteni. Köszönöm! – fejeztem be,és ránéztem bátyámra ,majd a többiekre, de Niall eltűnt. Értetlenül ültem vissza a helyemre, majd vártam meg az ünnepély végét.

Az évzáró után, mentem ki a suliból, és megláttam Niall-t. Kezében egy óriási csokor virág volt, tel a kedvenc virágommal, szegfűvel. Félénken jött elém, és nyújtotta át az illatozó növényeket.

- Köszönöm! – mondtam neki, majd megöleltem őt.  Furcsa volt, mert nem ölelt vissza, hanem elhúzódott, és a szemembe nézett.

- Tényleg kihagyod a Stanford-ot? –bólintottam. -Miért?- kérdezte, bár szerintem tudta a választ.

- Mert annyira megharagudtál rám és nem akartam, hogy e miatt szétmenjünk- válaszoltam, mire elmosolyodott, majd adott egy puszit az arcomra, megfogta a kezem, és elindultunk Josh kocsijához. Egy picit elszontyolodtam, mivel azt reméltem, majd meggondolja magát, és követhetem álmaimat, de ha nem, nem. Én így is boldog leszek, sőt boldogabb, mert Ő velem van.

- Húgi, ugye tudod, hogy beszélnünk kell? – kérdezte bátyám, mikor végre megérkeztünk a házhoz.

- Igen persze! – válaszoltam, és már követtem is Őt, a szobájába. Leültünk az ágyra.

- Niall miatt? – csak ennyit kérdezett, de tudtam mire érti.

- Figyelj, Josh, én nem akarom Őt elveszíteni, tudod, hogy régóta vártam arra, hogy vele legyek. Akkor inkább lemondok az álmomról, minthogy Őt elveszítsem.

- Oké! Na, gyere ide! – ölelt át, és adott egy puszit a fejemre. –  Holly, én még nem kértem bocsánatot a…

- Semmi baj! – mosolyogtam fel rá- Köszönöm, hogy a testvérem vagy! Te vagy a legjobb testvér! – mondtam neki, mire csak elérzékenyült, és még jobban magához szorított.

- Van egy meglepetésem! – szólt, mire azonnal felkaptam fejemet. – Tessék! – adott a kezembe egy bankkártyát. Várj mi? Egy bankkártya? – Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! – ugrottam a nyakába, bár, ültünk, de mindegy.  – Hívd el Sarah-t , vegyél egy ruhát, mert ma ünneplünk! – mondta, mire a volt legjobb barátnőm nevénél csak egy grimaszt vágtam.

- Mit ünneplünk?

- Hogy leérettségiztél, és befejezted a sulit. Sarah-t is megünnepeljük! – erre csak elmotyogtam egy szupert, majd kimentem bátyám szobájából. Ajj, nem akarom, hogy Ő is itt legyen! De egyáltalán Őt miért kell megünnepelni? Na, jó, nem leszek ilyen!

Sarah-val a bevásárlóközpontba mentünk, és eléggé látszott rajtunk, hogy nem kívánjuk egymás társaságát. Mind a ketten másik irányba indultunk volna el, de észrevettünk egy ruhát. Igen pont ugyanazt.  Mivel mind a kettőnknek ugyanaz a ruha tetszett meg, így pont letámadtuk az eladót, hogy milyen méret kell belőle, aztán egymással veszekedtünk, hogy ki látta meg előbb. Jó, tudom, gyerekes viselkedés, de az a ruha, egyszerűen gyönyörű! Az eladó ijedten nézett minket, majd kihozta mindkettőnknek a ruhát, és persze Sarah-tól megkaptam, hogy kövér vagyok, mivel nekem két mérettel nagyobb kell. Bementünk a próbafülkébe, majd felvettem a ruhát. Mikor megláttam magam benne, azonnal tudtam, ez kell nekem. Valószínűleg volt barátnőm is így gondolta, mivel sikítva jött ki az öltőzőből. Gyorsan kikukucskáltam, majd mikor megláttam Őt, elszégyelltem magam. Gyorsan levettem magamról, majd visszatettem a helyére. Neki sokkal jobban áll. A boltból kilépve, Sarah a ruha iránt érzett örömről beszélt nekem, miközben én meg kutakodtam újabb ruhákért. Pár perc múlva végre egyedül nézelődtem tovább, mivel bátyám ex barátnője lelépett azzal a szöveggel, hogy „nekem már van ruhám elhúzok készülődni”.

Már épp kezdtem volna feladni, mikor megláttam a kirakatban egy gyönyörű lila ruhát, ami le volt árazva. Futva mentem oda és megállapítottam, még akciósan is drága. Nem törődve az árával kerestem meg a ruhát, és szerencsére volt még belőle még egy, pont az én méretemben.  Sietve mentem a próbafülkébe, majd miután felvettem, mosolyogva tapasztaltam: tökéletes. Gyorsan kifizettem, majd lestoppoltam egy taxit. Hazaérve kifizettem a fuvart, majd bementem a házba, ami már egészen készen állt a bulihoz. A szobámba érve, levettem a ruháimat, majd bementem a fürdőbe letusolni.

A ruhámban a tükör előtt állva, immáron késznek nyilvánítottam magam, de eszembe jutott, most nem árt egy kis smink. A szerelésemhez illő színeket tettem fel, majd lementem a lépcsőn, és a földszint tele volt emberekkel. Bátyámat meglátva odasiettem hozzá, majd mikor meglátott elismerően bólintott és füttyentett egyet.

- Gyönyörű vagy Húgi! – mondta, majd egy puszit adott homlokomra.

- Haver, nagyon dögös húgod van! – mondta egy srác, gondolom a „haver” megszólítás miatt, Josh egy barátja.

- Szállj le róla Tom! – szólt neki oda bátyus, majd néztem tovább a tömeget, egyetlen egy embert keresve, akit az évzáró óta nem láttam. Zayn-t megpillantva odamentem hozzá, majd Szöszim után érdeklődtem, de csak annyit tudott mondani valahol itt van a buliban. Idegesen bólintottam egyet majd észrevéve Zayn menyasszonyát, mosolyogva köszöntöttem a szőke lányt, aki szintén kicsípte magát.

Az idő telt, de Niall-t még mindig nem láttam. Már ittam pár pohárral is, és folyamatosan adják a kezembe az italokat, de Josh a legtöbbet kiveszi kezemből és lerakja egy asztalra.

Aztán meglátom, hogy a volt legjobb barátnőm, és a bátyám exe, vagy ezek szerint már nem az, újra együtt vannak, és egymást csókolják.

Már éjfélhez közeledhetett az idő, mikor elindultam ki a kertbe, megnézni mi a helyzet.  Sok ember volt kint, akik éppen cigiztek vagy csak beszélgettek haverjaikkal, vagy éppen csak nagyon rosszul voltak és itt kint levegőztek, vagy éppen itt eresztették ki a rókákat.

Leültem a hintaágyra, majd gondolataimba merültem. Egész végig csak az én Szöszim járt a fejemben. Csak meg akartam Őt ölelni, és beszélni vele, de sehol nem találom.

Hirtelen egy sikítást hallok, ami nem ijedt volt, hanem olyan, mintha csak valakitől menekülnénk. Aztán megláttam Őt, fürdőgatyában, tökéletesen beállított hajjal. Már épp felálltam, és indultam volna hozzá, mikor elkapta a sikoltozó lányt, megfogta a derekát, és megcsókolta. Könnyekkel küszködve, de még mindig mereven álltam ott, és néztem amint a barátom, vagy már nem is tudom kicsodám, egy másik lánnyal smárol, miközben én vagyok a barátnője. Vagy csak voltam? Mikor elengedték egymást Niall észrevett, egy kis bűntudatot véltem felfedezni szemeiben, de már el is tűnt, mikor a lány megpuszilta az arcát. Most volt az a pont, hogy könnyeim utat törtek maguknak.

- Hé, Hol, minden rendben? –kérdezte Zayn, a legjobb barátom. Legalább is remélem, még az. Megráztam a fejem.

- Zayn, ugye te még maradsz a legjobb barátom?- kérdeztem tőle sírva, mire bólintott, és megöleltem.  Elvesztettem Őt, pont most mikor egy döntést hoztam meg csak miatta. Eltekintettem az álmomtól, csak, hogy vele lehessek, erre Ő csak azt várta, hogy elmehessek innen. Sajnos az álmom elúszott, a jelentkezést már le kellett adni, így már biztos a Londoni Egyetemen fogok tovább tanulni, és itt maradok bátyámmal, Zayn-nel, Louis-val, Liam-mel, Harry-vel, Sarah-val, és… és Niall-lel.