2. évad 1. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a második évad első részét. Tudom, lehetett volna jobb is. Nagyon nem vagyok megelégedve magammal!
Remélem azért tetszik nektek!

Timi

Ma van egy éve annak, hogy Niall-lel másodszorra találkoztam életemben, és másfél éve annak, hogy először láttam. Emlékszem rá, nagyon utált engem, és hiába próbáltam hozzá normálisan közeledni, úgyszólván magasról leszart, aztán valami történt, és együtt jártunk. Kerek fél évig. Addig, amíg meg nem csalt egy festett szőke lánnyal. Azóta a nyárból eltelt minden idő, és nem volt más választásom, a srácokkal kellett mennem mindenhová, mint például: Miami-ba, Törökországba, és mindenhová, ahol valamiféle nagyobb víz van. Meg kell, hogy mondjam élveztem, mikor megláttam egy nagyon helyes pasit, aki leállt velem beszélgetni, Niall dühös szemekkel mérte végig a srácot. Igazából nem tudom miért csinálta ezt, hiszen ott volt az ő Kate-je, akinek meg kell, hogy mondjam az IQ szintje a 0 –t érinti.
Azt tudni kell, még nem vagyok túl rajta, sőt még csak 2 hónapja szakítottunk. Na, jó, mondjuk ki őszintén megcsalt. Nem tudta a szemembe mondani, hogy már nem szeret, sőt még mindig nem mondta el, miért tette, de lehet nem is akarom tudni. Ez a két hónap az elején szenvedéssel telt, és nem akartam kimozdulni a házból, de Zayn vagy éppen Josh addig könyörögtek, sőt néha már ráncigáltak, míg ki nem keltem az ágyból és kimentem legalább csak a kertbe. Persze eközben Niall élvezte az életet a kis Szerelmével, és eközben egy kis bűntudatot nem tudtam leolvasni arcáról. Ahányszor megláttam Őt, elmentem onnan. Semmi kedvem nem volt ahhoz, és jelzem, most sincs, hogy azt lássam, hogy szeretgetik egymást.
- Holly Alexandra Devine! Ha most azonnal nem jössz le, én jövök fel érted és azt nem akarod ugye? Irány az egyetemre, mert már nem ez lesz az első alkalom, hogy elkésel! – kiabált fel bátyám, ezzel kényszerítve arra, hogy keljek már ki az ágyból, és szakadjak le a gondolataimról. Várjunk csak? Ő használta a második nevem? Na megállj csak!
- Joshua John Devine ! Ha még egyszer így mersz hívni, komolyan mondom, kilöklek az ablakon! –kiabáltam le neki, miközben elkészültem és mentem le a lépcsőn. Josh a név hallatán megrökönyödve nézett rám, én meg csak nevettem. Mikor leértem szembetaláltam magam a srácokkal, majd kikerülve őket, bementem a konyhába, felkaptam a reggelimet, amit valamelyik srác csinált és csak remélni tudom, hogy nem Kate, majd indultam suliba Josh-sal, aki mindig van olyan kedves és elvisz. Útközben kérdezgetett, Niall-ről, aminek nem igazán örültem, de elmondtam, hogy még eléggé rossz, és még mindig szeretem és fáj, elkezdtem bőgni, mire bátyám lekanyarodott az útról, majd leállította a kocsit és megölelt. Nem tudott mást tenni, miért tudna, bár csodálkoztam azon, hogy nem verte még képen Niall-t.

Mikor megérkeztünk a sulihoz, elköszönt, majd mielőtt még mindenki röhögne rajtam, ahogyan ez szokás szokott lenni, beléptem a kapun, és köszöntöttem egyetlen egy barátomat, Steven-t, majd indultunk a Nagyterembe, ahol minden reggel kezdődik a tanítás. Mindig valami produkció van,vagy versmondás, vagy valaki énekel, vagy éppenséggel valaki próbálja bebizonyítni, hogy miért a tyúk volt előbb, és miért nem a tojás, vagy pedig fordítva. Ez ma sem volt másképp, csak ma egy hírességet hívott mega suli, méghozzá a Little Mix-et. Az albumukról előadták az összes dalt, így tartottak egy egész koncertet, még a színpad is úgy volt felállítva, ahogy a turnén. A Boy című szám alatt, úgy éreztem ez most nekem szól. Az egész szöveg, és minden ahhoz a helyzethez passzolt, amiben most vagyok.
A koncert végén el kellett mennünk a terembe, így nem tudtam Perrie-vel beszélni.

A nap végén végre hazamehettünk. Mivel ma Josh nem tud értem jönni, ezért Steven-nel gyalogoltam haza. Út közben nagyon sokat nevettünk, pontoztuk és kifiguráztuk, az embereket, vagy esetleg csak kiröhögtük őket.
- Hé, Steve, nem erre kell menni! –mondtam,neki, mikor lefordult egy másik utcába.
- Tudom, de még be kell mennem egy boltba, gyere!- szólt, és mentem utána. Egyszer csak a közeli plázába értünk. Legjobb barátom bement egy ékszerboltba, majd beszélt valamit az eladóval, aki bement egy ajtón.
- Miért jöttünk ide? –kérdeztem barátomat.
- Csak valakinek megígértem, hogy elhozom a nyakláncát a javításból- mondta, de nem hittem neki. Látszott, hogy hazudik. Mindenesetre nem firtattam tovább.

A boltból kilépve, most már ténylegesen hazaindultunk. Mikor a házunkhoz értünk, és mentem volna be a kapun, Steve még utánam szólt. Visszafordultam, majd rápillantottam a kezében lévő csomagra.
- Boldog születésnapot Holly! – mondta, majd két puszit adott arcomra és kezembe nyomta az ajándékom. A csomagban egy nagyon gyönyörű nyaklánc volt.
- Nagyon köszönöm! Ez gyönyörű! – mondtam, majd megöleltem. – Akkor nem is ígértél meg semmit senkinek?
- Nem, csak nem akartam még ott elmondani.
- Köszönöm! Nem kellett volna! – öleltem meg, majd elmosolyodott, és elköszöntünk egymástól. Bementem a házba, majd felmentem a szobámba. A tükör elé álltam, megcsodáltam a nagyon szép nyakláncot, majd felraktam a nyakamba. Az ajtómon kopogás hallatszott, majd az illető bejött, megfordultam és Niall-t pillantottam meg. Zavartan néztem rá, majd leültem az ágyamra, Ő meg mellém.
- Figyelj, Holly! Csak azért jöttem ide, hogy elmondjam neked, mit, miért tettem –bólintottam, majd folytatta- Én nagyon szerettelek, sőt, mindent megadtam volna neked, csak mindig közénk állt valami.
- Most már nem is szeretsz? – kérdeztem szomorúan lehajtott fejjel.
- A lényeg, hogy azért történt minden, mert túl sokan voltak azok, akik azt mondták nem működhet- terelte a témát.
- És így kellett a tudtomra adnod, hogy nem kellek neked? – kérdeztem dühösen.
- Nem egészen így terveztem. Más ötleteim voltak, de mivel így jött össze, ezért így tudtad meg. Amúgy is szeretem Kate-t.
- Totálisan az ellentétem! –háborodtam fel.
- Pont ezért. Ő más.

- Eddig én voltam a más.
- Mindegy. Most mennem kell, mert elviszem randizni egy étterembe.
- Engem sosem vittél el sehova sem randizni-szomorodtam el, majd mér gyűltek azok a fránya könnyek a szemembe.
- Tudom. Mint mondtam, sok volt a zavaró tényező- mondta és ár el is állt. – Amúgy szép nyaklánc!- fejezte be, és már ki is lépett az ajtón. 

A nap hátralevő részében csak néztem a tévét, és vártam bátyámat, mikor ér már haza a randijáról. Igen, közös randira mentek mindnyájan. Az ajtó kinyílt és 12 ember tódult be egyszerre az ajtón. Igen, Harry is, aki talált magának egy lányt.
- Josh beszélhetünk? –kérdeztem bátyámat, aki bólintott egyet, de a barátnője nemet intett fejével, így a testvérem azonnal átváltoztatta válaszát nemre. Szuper!
- Hű, Holly, nagyon szép a nyakláncod! – mondta Perrie, és leült mellém. Megfogta a medált, megnézte, majd csak ennyit mondott: Hű!
- Kitől kaptad? –kérdezte El.
- A legjobb barátomtól, aki az osztálytársam- válaszoltam.
- Milyen alkalomból kaptad? – kérdezte Josh, mire lefagytam. Ez most komoly? Már megint elfelejtette?
- Szülinapom van! – mondtam hitetlenül, majd felszaladtam a lépcsőn. Még hallottam egy jó nagy káromkodást, majd bementem a szobámba. Ezt nem hiszem el! Nem kell ajándék, se semmi, csak egy köszöntést kértem volna, mint tavaly, de úgy látszik az utóbbi időben mintha nem is lennék, mindenki csak kényszerből van velem, és várják, mikor pattanok már le róluk. Boldog születésnapot Holly!