- Sarah, nincs valami mesélni valód? –
kérdeztem legjobb barátnőmet, mivel mióta felszálltunk, nem mesélt semmi, csak
szomorkodott. Nem válaszolt. – Sarah! –szóltam neki újra, mire felém nézett.
- Mi? Ja, de! Szóval… igen összejöttünk,
vagyis még nem kérdezte meg, hogy leszek-e a barátnője, de már olyan –mondta,
immáron, már mosolyogva.
- Bővebben? Hogy történt? Mikor? Én
miért nem tudtam róla? – tettem fel neki sorra a kérdéseket. Se a bátyám, se a
legjobb barátnőm nem mondott semmit, azért ez egy kicsit rossz.
- Holly, te sem vagy kivétel az alól,
hogy nem mondjuk el senkinek. Bocsi, de neked sem lehet! - mondta, mire
csodálkozva néztem rá. Oké! Akkor már nem kérdezek semmit.
- Oké! Képzeld, tetszem Niall-nek! –
újságoltam, mire felnézett, és hitetlenül megrázta a fejét.
- Holly, álmodozz csak, de nem fog
összejönni! –válaszolta. Mi?
Ez után a kijelentése után, inkább
csöndben maradtam. Nem tudom, mi baja lehet, most kapta meg Josh-t. Egyik
percben még boldog, majd már bunkó.
Két óra múlva már a reptéren vártuk,
hogy a csomagjaink megjelenjenek. Pár perc múlva meg is lettek. Felkaptuk őket,
és Sarah hívott egy taxit. Beültünk a járműbe, bemondtuk a címet, majd a ház
felé indultunk.
Amikor megérkeztünk, kiszálltunk a
kocsiból, kifizettük a fuvart és bementünk. Sarah szülei már boldogan várták
lányukat, én meg csak köszöntem és felmentem a szobámba. Az első dolgom a
szüleim felhívása volt. Sajnos nem vették fel. Ezután Josh-sal
próbálkoztam, de Ő meg foglalt volt. Biztos Sarah-val telefonálgat. Niall-t nem
tudtam felhívni, mivel nem volt meg a száma. Skype-on is próbálkoztam, de senki
nem volt fent. Biztonság kedvéért azért úgy hagytam. Bementem a fürdőbe, és
meleg vizet engedtem a kádba. Beleültem, majd áztattam magam. Mikor már kezdett
a víz kihűlni, kiszálltam belőle, megtörülköztem, felvettem a behozott
ruháimat, és kimentem. Az ágyamon épp a Skype csipogott szüntelenül. Elfogadtam
a kérést, és a bátyám arcával találtam szemben magam.
- Szia, bátyó! Mizu?- kérdeztem tőle.
- Semmi különös. A fiúk épp őrültködnek.
Milyen volt az út? –kérdezte, mire fejemet lehajtottam. Nem akartam neki elmesélni,
hogy Sarah milyen volt velem. Hirtelen kinyílt az ajtó és Sarah sikítva futott
be rajta. Ráugrott az ágyamra és mosolyogva beszélt a bátyámmal. Mondanom sem
kell én szóhoz sem jutottam. Egy idő után, Sarah elvitte a laptopom, és egy „majd
visszahozom” kiáltás kíséretében elhagyta a szobámat. Hát, Oké! Hirtelen
megcsörrent a mobilom, és érte nyúltam. Anyu hívott. Felvettem, és
kihangosítottam.
- Szia, Kicsim! – szólt bele anyu. Most
nem tudom miért, de úgy érzem,most szükségem van rájuk, akármennyire nem
törődtek velünk.
- Szia, Anya!
- Hogy vagy Holly? Milyen Sarah-ékkal? –
kérdezte anyum.
-
Köszi, anya jól vagyok, de mehetnék inkább hozzátok? Hiányoztok! –
szomorodtam el.
- Miért akarsz ide jönni? Kicsim, nem
lehet, be kell fejezned ott a sulit. De mi történt? Sarah-val összevesztetek?
- Nem, csak tudod, nagyon megváltozott. Nagyon bunkó lett. Egyszerűen elszállt
magától- mondtam, mire egy könnycseppet hagyott el a szemem.
- Jajj, azért, mert összejöttek
Josh-sal? –kérdezte.
- Mi? Te ezt honnan tudod?- nyíltak
nagyra a szemeim.
- Attól, még, hogy titokban akarják
tartani, az ne azt jelenti, hogy nekem nem mondják el!- mondta, mire
elmosolyodtam. –Ezt az egészet, hogy is akarsz költözni, beszéld meg a
bátyáddal.
- Megbeszélném, hogyha a drága barátnőm
visszaadná a laptopom- válaszoltam, mire felnevetett és leraktuk. Ezek után már
csak a laptopomra vártam. Körülbelül húsz perc múlva, barátnőm be is hozta.
Ledobta az ágyra, de már Josh nem volt ott. Elszomorodtam, de azért
rácsörögtem.
- Szia, Holly, most nem nagyon érek rá!
Majd visszahívlak holnap! – szólt bele és már le is rakta. Ezek után már csak
az hiányzott, hogy végre elaludjak. Már nem számíthatok senkire, csak Niall-re.
Bárcsak tudnék vele beszélni.
Köszi :) Igazából még én sem tudom,mi lesz
VálaszTörlésUristeeeeeeeen!!!! Ez uberfantasztikus lett!!! Nagyon jo!!!! Sarah-val meg Mi a franc van?! Siess a kovivel!!! Kommentet mindent??? Kovi!!!
VálaszTörlésKöszi !!!! <3
Törlés