Sziasztok! Meghoztam a következő részt! Köszönöm a kettő kommentet. Igaz, még ez sem annyi, amennyire számítottam,de aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli :)
Bocsánat,hogy ez a rész,olyan semmilyen lett,de kellenek ilyenek is! Mivel már Új Évig nem lesz több rész ezért Boldog Új Évet Kívánok Minden kedves Olvasómnak! Tegyetek újévi fogadalmakat!
Puszi : Timi
A zaj után azonnal lerohantam. Remélem
nem csinált a bátyám semmi hülyeséget. Most már csak azért is elmegyek velük, hogy
Josh ne legyen szomorú. Nekem akar jót tenni én meg egyfolytában szomorú vagyok.
- Hé, minden rendben? Mi történt? –kérdeztem,
mikor lent voltam.
- Semmi, csak ideges voltam. Holly, biztos
nem jössz…- mondta Josh,de én közbevágtam.
- De! Elmegyek4 –mondtam vidáman és
átöleltem. Kimentünk a kocsihoz. Két kocsival mentünk, mivel nem fértünk volna
el egyben. Én Sarah-val, Zayn-nel és természetesen Josh-sal mentem. Louis,
Harry, Liam és Niall pedig a másik kocsival. Egy félóra múlva már meg is
érkeztünk. London egyik leghíresebb
éttermébe mentünk, ami egyben a legdrágább is.
A bejáratnál egy ember, kérdezte a nevünket, aztán bementünk. Azta! Ez a
hely egyszerűen zseniális!
-
Gyertek, még fel kell mennünk- mondta Josh. Igen, mi közben megálltunk
Sarah-val és körbe –körbe nézelődtünk. Követtem a bátyámat, majd, mikor már az
asztalunkhoz értünk, elfoglaltuk helyünket. Feltűnt, hogy Louis, Zayn és Liam elég
gyakran pillantottak a lépcsőre, és, hogy még maradt három üres hely az
asztalunknál.
- Kiket várunk? – kérdezte Sarah.
- Csak a barátnőinket- válaszolta, a gyönyörű barnaszemű fiú, és a tökéletesen beállított éjfekete hajába
túrt. – Jó így a hajam? Nem akarok Perrie előtt úgy kinézni, mint egy csöves. -
folytatta. Én elröhögtem magam aztán válaszoltam.
- Itt lesz Eleanor, Perrie és Sophia? – kérdeztem,
mire bólintottak. – És Zayn! A hajad tökéletesen áll még mindig. Sőt! Azt be
sem kell állítanod, mert mindig PER-FECT. – tagoltam az utolsó szót, és úgy
mondtam,ahogy Liam alias Leeroy a Best Song Ever klipben. Pár perc múlva a lányok
meg is érkeztek, a fiúkat megölelték és szerelmüket egy csókkal köszöntötték.
Éljen! Végre láttam élő Zerrie puszit! Persze, mint láttam, ennek Sarah nem
nagyon örült. Igen, neki Zayn a kedvence, és nem kedveli Perrie-t , mivel
elvette tőle és a többi Zayn fantól
fiút. De még mindig Josh tetszik neki. Ezt sosem értettem meg.
- Lányok, - szólalt fel Josh- ő itt az
én aranyos húgom, akit mindennél jobban szeretek, Holly! – mutatott be a
lányoknak, akik boldogan megöleltek. Én Perrie-t a kelleténél jobban és
hosszabb ideig öleltem,mivel imádom Őt. A stílusát, a gyönyörű hangját.
Eleanor-t is megöleltem. Ő a második kedvenc 1D barátnőm. Mint Louis,csak
lányban, Nagyon illenek egymáshoz. ÉS Sophi… Hát , igen… Ő az,akit nem tudom, miért
de annyira nem kedvelek,pedig még ne mis ismerem. Persze, ugyanúgy fogok vele
viselkedni, mint a két másik lánnyal.
Lehet, hogy még tök jó barátok leszünk. - A másik lány pedig Sarah, a húgom
legeslegjobb barátnője. - mutatta be barátnőmet is. Ő is mindenkit köszöntött, de
Perrie-nél láttam az arcán azt a „jajjnemárdemegkelljátszanomanormáliskislányt”
kifejezést.
- Jó napot kívánok! Köszöntöm itt
Önöket! Esetleg választottak már? –kérdezte a pincér,aki meg kell,hogy mondjam
egész helyes volt. Ránéztem Sarah-ra és ő is egyetértett.
- Én egy kólát szeretnék, makarónit, és
egy óriás pizzát, amin van kukorica, ketchup, hal, gomba, sonka, párizsi,
pepperoni paprika, csirke hús. Ez természetesen tejfölös alapú legyen.
Köszönöm.- mondta Niall, mire én elmosolyodtam, barátnőm pedig csak tátott
szájjal nézett. Ezért kedveltem meg Niall-t . Nem érdekli őt, mások mit
gondolnak evési szokásairól. Sokat eszik. Igen, de nem látszik rajta, Ha jól
esik neki akkor egye. Miután ír szőkeségünk felsorolta a fél étlapot, következtünk
mi. Josh után én következtem. Én Lasagne-t kértem. Ez az egyik kedvencem. A
pincér elment és mi továbbfolytattuk a beszélgetést. Mivel minket nem vontak bele, ezért engedélyt
kérve kimentünk a mosdóba. Még hallottam valami olyasmit, hogy a lányok „Miért
járnak ki mindig csoportosan a mosdóba?” ,de ne foglalkoztam vele. A célponthoz
beérve leültem a kőre és mesélni kezdtem Sarah-nak. Elmondtam neki a Niall- es
veszekedésünket, és hogy miket mondott. Miután meggyőzött róla,hogy nem mondja
el senkinek ,főként nem Josh-nak, visszamentünk a bandához.
Köszi:) Azért remélem találkozunk még , bár, ma nem voltam misén :(
VálaszTörlésJó lett :)
VálaszTörlésköszi :)
Törlésez IS nagyon tetszik :D
VálaszTörlés