Sziasztok! Meghoztam az 1. részt. Remélem tetszik! Kérlek ah tetszik írjatok komit és légyszi iratkozzatok fel.
Ui: Köszönöm az első feliratkozót :Enikő Mandák és a kommentjét. Köszönöm Réka Styles-nak is a kommentet.
Timi xx
*VISSZAEMLÉKEZÉS VÉGE*
Igen, azóta
eléggé menekül tőlem. Azóta nem is jöttek át hozzánk. Nem is találkoztam velük.
Ez van! Nem tehetek róla, nagy rajongója vagyok ennek a bandának. Főként
Niall-nek.
Josh-sal elég ritkán találkozunk. Folyton
koncertezik. Csak én maradtam egyedül. Már fél éve nem láttam és nem is hívott.
Sőt, még, SMS-t sem küldött. Ma van a szülinapom és a tesóm nem lehet mellettem.
Ilyen még sosem volt. Anyuék szokás szerint nem törődnek vele, hogy drága
kisfiúk már elment 6 hónapja. Szerintem fel sem tűnt nekik.
Az
iskolában ma szintén unalmas nap volt. Ott sem volt semmi különös. Kivéve
délután. Az ebédszünetben bemondták, hogy a szünet után mindenki menjen az iskola
tornatermébe. Azt tudni kell, hogy nagyon nagy ez a terem. Kábé 2 nagy focipályával
egyenlő. Itt szoktak néha koncertek, lenni, de legtöbbször ilyen hülye
előadások vannak.
Mikor beléptünk Sarah-val,a legjobb
barátnőmmel a terembe és azt vettük észre,hogy egy kis emelvény van az egyik
végében a helyszínnek. Beálltunk közvetlenül az emelvény elé és vártunk. Vajon mi
lehet itt? Egyre többen jelentek meg. 10perc múlva már az egész tornaterem tele
volt. Még a lelátók is. Az iskola igazgatója felment a színpadra.
- Szuper! Megint valami unalmas előadás
lesz-mondtam Sarah-nak, mire ő is szomorúan bólintott.
- Most nem előadás lesz. Vagy is de. De
ez más milyen, mint az előzőek. Most az egyik világhírű fiúbanda lép fel,itt.
Gyerekek,fogadjátok sok szeretettel a One Direction-t! –mondta mire az én
szemeim megteltek könnyel. Mégis itt lesz velem a tesóm a legfontosabb szülinapomon
J Igen ma lettem 18. J A banda a legújabb albumukról játszott dalokat. Josh,egész végig engem
nézett és mosolygott. Én még mindig bőgtem. Nem hittem el,hogy a tesóm itt van
és az banda lép fel,amiben a tesóm dobol. A Story of my life befejeződött és
mindenki sikított. Még elénekeltek pár dalt utána lementek a színpadról. Persze
a koncert közben beszéltek hozzánk. Szívem szerint már rég felfutottam volna a „színpadra,
de az igazgató mondta, hogy nem lehet. Mikor kiértünk a teremből, szóltam
Sarah-nak hogy mindjárt jövök, csak van valami elintézni valóm. Nem mondtam el
neki, hogy hova megyek, mert nem tudom mit szólt volna hozzá.,ugyanis nem
tudja,hogy ő a tesóm. Sőt, senki sem tudja. Az öltözők felé vettem az irányt.
Persze,ez a tervem sem jött össze. Egy nagy melák,ott állt az ajtó előtt.
- Segíthetek valamiben?- kérdezte a
hústorony.
- Én csak be szeretnék menni. A testvérem
a dobos. A nevem Holly Devine.-és indultam volna be, de az őr megállított.
- Bocsi kislány, de szerinted nem
próbálkoztak ezzel már?Na, menj el! –felnéztem rá és akkor jöttem rá, hogy ő
Paul,a fiók ő biztonsági őre.
- Paul, Josh tényleg a tesóm. Ha
gondolod, kérdezd meg őt és a fiúkat is.
- Na jó,mehetsz! De, a nevemet azért tudod,
mert Directioner vagy?- válaszként bólintottam.
Mikor beértem minden fiú háttal volt
nekem, Éppen öltöztek. Egyenesen Josh-hoz mentem és átöleltem hátulról. Megfordult,
és felkapott.
- Szia, Húgi!- köszönt és nyomott egy
puszit a homlokomra.
- Szia! Hiányoztál! Nem akartam ezt a
napot nélküled tölteni, és hát itt vagy. - mondtam, mire értetlenül nézett rám,
aztán beugrott neki valami és mondta:
- Boldog szülinapot! Figyelj, nagyon
sajnálom,de elfelejtettem. Kérlek, ne haragudj! Ha gondolod, mikor vége van, a turnénak
bepótolhatjuk! –mondta, mire az én szemeim elkerekedtek. Mi van? Még sosem
felejtette el a szülinapomat! Nem arról van szó, hogy olyan fontos, csak elégé
rosszul érint, hogy fél éven át egy SMS-t nem kaptam tőle és ezt is elfelejti. Jó,
mégis mit várok? Egy világhírűbandában zenél. Persze, hogy nem emlékszik
dolgokra.
- Nem kell. A lényeg az, hogy most itt
vagy. Megmondom őszintén azt hittem, hogy miattam volt a koncert. De ezek
szerint tévedtem. De még így is ez volt életem legjobb ajándéka. Köszönöm!-
miután lerakott, csak akkor láttam, hogy milyen izmos lett. Körbenéztem az
öltözőben és Niall-en még mindig nem volt semmi. Sőt, még mindig ugyanabban a
pózban volt, mint mikor bejöttem. Nekem tetszett a látvány. Igen, még mindig
nem vagyok túl rajta. NAGYON TETSZIK NEKEM. Köszöntem az összes fiúnak, de a
végére Niall-t hagytam. Odamentem hozzá, megöleltem és adtam egy puszit neki.
Szegénykém, még mindig fél egy picit tőlem. Épp az izmos testét néztem, mikor
észbekapott. Azonnal felöltözött és elment fogat mosni. Visszamentem Josh-hoz
és tovább beszélgettünk. Olyan jó, hogy újra itt van. Hirtelen Paul bejött és
mondta, hogy most már menjek ki, mert megbeszélni valójuk van, és utána már
indulnak is el. Még gyorsan elköszöntem a testvéremtől és kimentem. Akkor
jutott eszembe, hogy Sarah még biztos rám vár. Odamentem ahol hagytam és mindig
ott volt.
- Na, végre, már félórája itt várok! Hol
voltál?- kérdezte idegesen.
- Csak bementem a One Diretion-höz.
- Mi van? Te megőrültél? Engem miért nem
hívtál?
- Figyelj, Josh, a dobos a tesóm. Ezért
mentem be, mert már régen láttam. Azért nem hívtalak, mivel tudtam, hogy
nehezen lehet bejutni. Nekem is jó, hogy sikerült, Annit kellett Paul-nak
könyörögnöm, míg beengedett. Sajnálom! –mondta mire ő tátott szájjal nézett
rám.
- Hogy mi? Josh a tesód? Úristen! Olyan
helyes!-és itt volt az a pillanat,mikor hazáig csak róla beszélt.<3
Köszönöm szépen! Pénteken jön :)
VálaszTörlés