Epilógus

8 évvel később

Alice Alexandra Horan Frewen szemszöge

A gimi első napja borzalmas. Senkivel nem találom meg a közös hangot, és mikor a tanárnő kihív bemutatkozni ledermedek. Én vagyok a névsorelső. Sosem tudom melyik nevemmel kéne bemutatkoznom, hiszen szívem a Horan nevet viselné, de szülőanyám nem szereti, ha nem Frewen névvel mutatkozom be.
- Sziasztok Alice Horan Frewen vagyok. Nagyon szeretem a zenét, és versenyszerűen lovagolok és úszok Anyukám kiskorunkban örökbeadott minket a bátyámmal, Bennel. Azóta visszakerültünk a rendes anyánkhoz. – felelem, mivel a tanárnőt valamiért nagyon érdekli, a családunk. Leülök a helyemre és továbbra is bámulok ki a fejemből. Mindenki beszélget mindenkivel, senki sem figyel a másikra. Az utánam következő fiú feláll, kimegy középre és bemutatkozik. A lélegzetem is elállt tőle. Sötét, szinte fekete haja gyönyörűen keretezi az arcát. Szemei zöldesbarnában tündökölnek, és fején egy aranyos copf is helyet foglal. Fülei tökéletes méretűek, miket félig eltakar a gyönyörű haja. Szájában egy piercing hever, ami jobban vonzza a tekintet az így is tökéletes ajkaira. Szemeimet nem tudom levenni róla, és míg beszél ajkainak mozgását figyelem. Többet beszél, mint én, de nem is bánom, hiszen Ő volt a nagy Ő. Mikor leült a helyére, ami a mellettem lévő sorban volt, szemeimet sóvárogva bámulták tovább az Angyalt, de sajnos nem láttam rá megfelelően.
A többi osztálytársam inkább tűnik sznobnak, mintsem olyannak, mint akikkel megtalálhatnám a közös hangsúlyt. Azonban van egy lány, Zoe az egyetlen, aki valami benyomást keltett rám, na meg a fiú, kinek a nevére még mindig nem jöttem rá. Az első szünetben odamegyek Zoehoz, és beszélgetünk, majd elhívom hozzánk vacsorázni, Persze nem az igazi anyuékhoz. Holly a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem, Niall, pedig a legjobb férje neki. Igen, megint összejöttek, miután anyu elvett minket tőlük. Nevelőapám, bár hatalmas hibákat követett el, nevelőanyám mégis visszafogadta, hiszen felhőtlenül szeretik egymást. Persze apu azóta is látogatja az öcsinket, Nate -et, de már anyuval él. Azzal az anyummal, akit az igazinak tartok. Hollyval.
- Hé, Shaw, mész a holnapi fociválogatásra?
- Persze, haver! Ki nem hagynám! – szóval Shaw...
- Alice, merre laksz? Mehetnénk egy darabig együtt – ajánlotta fel Zoe.
- Jönnek értem. Apuval és Anyuval töltöm a mai napot. Aztán vissza kell mennem a Banyához.
- Oh, ez esetben, legyen szép napod!
- Neked is! Majd bepótoljuk!


Kint már várt rám apu, és beültem mellé, majd egy hatalmas puszi és ölelés után indultunk volna, mikor megláttam Shaw-t, aki az autójával szenved.
- Apu, nem tudnánk neki segíteni? Hazavihetnénk, és hívhatnánk egy szerelőt neki esetleg...
- Alice...
- Tudom, apu, de olyan helyes! Kérlek!
- Neked tetszik az a srác? Várjunk csak 15 éves vagy, nem lehet még kapcsolatod!
- Apu!!!!
- Jó, segítünk neki! – felsikítottam, és a karjai közé bújtam, majd pattantam ki az autóból.
- Öhm, szia! Csak láttam, hogy baj van a kocsiddal, és gondoltam... – zavarban voltam
- Nem kell a segítséget, egyedül is megoldom! – vágta rá bunkón, mire szívem darabokra tört.
- Megtennéd, hogy a lányomra nézel, mikor hozzád beszél? – szólt közbe apu. Csak a szememet forgattam.
- Szóval csak arra gondoltunk, hazavihetnénk, és segítenénk hívni egy szerelőt- ajánlottam, de szemei nem szűntek meg engem bámulni.
- Hát, persze, Alice! Köszönöm! – és bepattant hozzánk. Mikor kiderült két utcával lakik lejjebb tőlünk, szívem még nagyobbakat dobbant.

*Ben Beverly Horan Frewen szemszöge*

A gimi első napja borzalmas. Alice-szel külön iskolába járunk, hiszen engem inkább érdekel a matematika, fizika és társai, mint az irodalom, meg a művészet. Na, meg a sport. Imádok sportolni. Apuval folyamatosan golfozunk, és már lassan jobb is leszek nála. Ha nem golfozunk, van egy hatalmas füves rész az udvarunkon. Néha reggeltől-estig ott focizunk, addig, míg anya, nem szól, hogy lefekvés idő van. Az, hogy a szüleimnek tekintett szüleim újra összejöttek, nem tölthet el nagyobb boldogsággal. Persze, hogy az igazi anyukámmal kell több időt töltenem, eléggé elveszi életkedvemet mindentől. Az elején még nagyon kedveltem. Örültem, hogy visszakaptam a vérszerinti anyukámat, de napról-napra megbizonyosodott, miért is rakott be minket gyerekotthonba. Nem ért a gyerekneveléshez.
Folyamatosan iszik, és ennek hatására kiabál velünk. Leginkább Holly-éknál vagyunk, pont emiatt. Ők ugyanúgy szeretnek minket, ha mi lennénk az igazi gyermekeik.
Holnap lesz a suliban a válogató a focicsapatba, ahova Niall is eljön. Nagyon büszke rám, és ha bekerülök, ő akar lenni az első, aki gratulál. Úgy érzem magam vele, mintha az igazi apukám lenne.


*Másnap*
Míg Alice reggel egy srácról magyaráz anyunak, addig és a mai fociról beszélgetek apuval. Egymást túlkiabálva próbáljuk mind a két szülönkhöz eljuttatni szavainkat, ám szokás szerint Anya felkiált.- Gyerekek, egyszerre egy beszéljen! – szid meg minket, majd szokás szerint Alice belekezd abba, amit már tegnap óta hallgatok, hogy Shaw milyen szexi és gyönyörű és minden, ami ezeket felülmúlja. Ja, és mennyire tökéletes. Pfúj...
- Shaw olyan, mint egy angyal, anya! Ha látnád, te is ezt gondolnád róla! – fejezi be Alice, hiszen szerencsére, az ő sulija van közelebb. Előre szalad, majd kinyitja az ajtót, és először apunak, majd átmegy a túloldalra, és anyunak is puszit ad.
-Vigyázz magadra, Kincsem! – kiáltja anya, de húgocskám, már a suli bejáratánál jár és odacsapódik egy fekete hajú, külföldinek kinéző lányhoz. Legalább ő talált barátokat...
- Fiam, hánykor kezdődik ma a válogatás? – kérdezi, apu, miközben hátrapillant a visszapillantón tükörben.
- Előre hozták délután egyre, mert a tanárnak dolga van, így helyet cserélt a kosárlabda válogatással. Ugye el tudsz jönni? – kérdeztem rá, de arckifejezése, nem erről árulkodott.
- Kicsim, akkor épp Nate-nél leszek. Te is tudod, minden nap ugyanakkor megyek, mert Marie is addigra végez a munkában.
- De egyszer nem hagyhatnád ki? Nekem fontos, hogy ott legyél, apa!
- Ahogy nekem is, de nem fogom megváltoztatni most ezt. Nate is ugyanolyan fontos nekem, ha nem fontosabb, mint te vagy. Vele is törődnöm kell... – szavai után nem is hallottam többé, mit mondott. Szívem darabokra tört, és nem akartam Őt többet látni.
- Jó, akkor legyél Nate-tel, a vérszerinti fiaddal. Igazad van, én csak egy senki vagyok! – és azzal a lendülettel ugrottam is ki a kocsiból. Megérkeztünk a suliba.
- Ben! – kiált apu, de nem fordulok vissza. Nem érdekelt többé.


A fociválogatás előtt pom-pom lányokon volt a sor- Sosem szerettem őket, hiszen túl vékonyak és semmi alakjuk sincs.
- Kérjük az utolsó lányt, Bay Larsson-t! – és ekkor megpillantottam Őt. Hosszú fekete haja még copfba fogva is majdnem derekéig ért, és gyönyörű, lágy természetes hullámok tarkították. Csodálatosan nézett ki. – Köszönjük szépen! A három lány, aki bekerült a csapatba, Christal, Ashley és Bay. A többiek ne csüggedjenek, esetleg jövőre újra megpróbálhatjátok – fejezi be, a három lány pedig örömükben felsikít. Habár Bay-jel szemben, a másik két lány vékonyabb, Bay tökéletes alakkal rendelkezik. Szemeim egészen addig rajta tartom, míg egy srác nem jött oda hozzá, és csókolta meg. Tekintetem a földre eresztem és megy le a pályára a fiúkhoz, akik közül néhányan már bemelegítenek.
- Na, jó, srácok kezdjük egy kis futással! Ezzel mérem fel, kinek milyen a kondija! – mondja az edző, és azzal a lendülettel elkezdünk futni. Szerencsére jól bírom a futást, hiszen apával sokat futunk. A többi srác hamarabb kifullad, mint én, pedig ők sokkal magasabbak és talán némelyikük idősebb is. Az edző lefújta ezt a kört, mivel én maradtam utoljára, pedig bírtam volna még. A gyönyörű lány utáni csalódás nem győzhetett le.
- Mi a neved? – kérdezi Mr. Graham, a fociedző.
- Ben – válaszolom.
- Rendben, Ben, tetszik a hozzáállásod a dolgokhoz. Mindenki, folytassuk, rálövésekkel, miközben kerülitek a bólyákat!
Reménykedve felpillantottam a lelátóra, hátha ott találom, apukámat, de legnagyobb meglepetésemre, ha nem is Ő, de anyu ott ül legfelül, és hangosan szurkol nekem.
Rajtam volt a sor, elkezdek szlalomozni a labdával, majd a végén sikeresen belövöm a hálóba a labdát. A kapus, csak úgy néz a labda után.
- Oké, srácok! Mára végeztünk! Ben, várunk délutánonként az edzéseken. Tyler és Ross, titeket is. A negyedik tag pedig Andrew. Köszönöm szépen a részvételeket, holnap találkozunk!
Bent vagyok a csapatban! El sem hiszem! Izgatottan futok fel anyuhoz, aki könnyes szemekkel néz rám és ölel át.
- Apád nagyon sajnálja, hogy nem lehet itt, de...
- Semmi baj! Felhívhatom?
- Persze!
- Köszönöm, hogy itt vagy! – ölelem át megint! – Apu, képzeld, bent vagyok...
- Ben, édesem, nem érek most rá, Nate-tel épp a matekháziját írjuk, Ráér később?

- Nem! – és leteszem a telefont.


*Niall szemszöge*
- Apu, mitől tudom, ha egy szám páros vagy páratlan? – Nate, még csak elsős, épp számolni tanulunk, de az istenért nem mászik a fejébe a páros és páratlan számok egyszerű definíció nélküli definíciója. Türelmesen elmagyarázom neki, még egyszer, miközben Ben-en gondolkozom. Ott kellett volna lennem ma vele. Holly habár írt, hogy bejutott a csapatba a legjobb eredményekkel, mégis őröl a bűntudat, hiszen ma Nate-tel, tegnap pedig Alice-szel voltam elfoglalva. Rá semmi időm nem maradt. Ma még csak szóhoz sem jutott, a lányom akaratosága miatt. Ahogy nőnek, úgy jönnek ki rajtuk a kamaszodás első jelei, amiket már nehezen kezelek, pedig vannak ennél rosszabb tünetek is, mint a dohányzás, drogozás, visszafeleselés. Szerencsére az én gyerekeimre nem jellemzőek ezek.

Ahogy utazom hazafele, megállok egy szurkolóboltban és csináltatok Ben-nek egy mezt, a tizenhármas számmal, na meg a nevével. Az én családomban mindig ez a szám hozta a szerencsét, és úgy tudom, ez a szám lesz majd a mezén is. Szerencsére, a mai este nálunk alszanak a gyerekek, így végre együtt este is a család.
Ahogy hazaérek, érzem Holly főztjének illatát. Levetem cipőimet, majd először Őt köszöntöm egy puha csókkal, majd fiam keresésére indulok. A szobájában találom, a legújabb FIFA-n játszik.
- Ben! – szólítom, de rám sem tekint. – Ben, nézz rám, ha hozzád beszélek! – emelem fel enyhén a hangom, mire rám néz, de tekintetéből semmit nem tudok kiolvasni. – Gratulálok, hogy bekerültél a csapatba! Annyira büszke vagyok rád!
- Kösz! Most már kimehetsz! – mutat az ajtó felé.
- Ben, nézd, amit az autóban mondtam, félreértetted. Nagyon fontos vagy nekem! Lehet Nate fontosabb, de te vagy a fiam, akire büszke vagyok, és csak örömet tud nekem okozni. Nate csak egy srác, aki a fiam, de nincs meg közöttünk, az a bizalom, ami mi közöttünk van. Veled újra élem a gyerekkorom, és te vagy az, aki olyannyira teper azért, hogy elérhesse az álmait. Nézd, ezt hoztam neked! Remélem tetszik, és remélem tudod, hogy nagyon szeretlek!
- Én is szeretlek, Apu!

Epilógus részlet

8 évvel később

Alice Horan Frewen szemszöge

A gimi első napja borzalmas. Senkivel nem találom meg a közös hangot, és mikor a tanárnő kihív bemutatkozni ledermedek. Én vagyok a névsorelső. Sosem tudom melyik nevemmel kéne bemutatkoznom, hiszen szívem a Horan nevet viselné, de szülőanyám nem szereti, ha nem Frewen névvel mutatkozom be.

- Sziasztok Alice Horan Frewen vagyok. Nagyon szeretem a zenét, és versenyszerűen lovagolok és úszok Anyukám kiskorunkban örökbeadott minket a bátyámmal, Bennel. Azóta visszakerültünk a rendes anyánkhoz. – felelem, mivel a tanárnőt valamiért nagyon érdekli, a családunk. Leülök a helyemre és továbbra is bámulok ki a fejemből. Mindenki beszélget mindenkivel, senki sem figyel a másikra. Az utánam következő fiú feláll, kimegy középre és bemutatkozik. A lélegzetem is elállt tőle. Sötét, szinte fekete haja gyönyörűen keretezi az arcát. Szemei zöldesbarnában tündökölnek, és fején egy aranyos copf is helyet foglal. Fülei tökéletes méretűek, miket félig eltakar a gyönyörű haja. Szájában egy piercing hever, ami jobban vonzza a tekintet az így is tökéletes ajkaira. Szemeimet nem tudom levenni róla, és míg beszél ajkainak mozgását figyelem. Többet beszél, mint én, de nem is bánom, hiszen Ő volt a nagy Ő. Mikor leült a helyére, ami a mellettem lévő sorban volt, szemeimet sóvárogva bámulták tovább az Angyalt, de sajnos nem láttam rá megfelelően.

A többi osztálytársam inkább tűnik sznobnak, mintsem olyannak, mint akikkel megtalálhatnám a közös hangsúlyt. Azonban van egy lány, Zoe az egyetlen, aki valami benyomást keltett rám, na meg a fiú, kinek a nevére még mindig nem jöttem rá. Az első szünetben odamegyek Zoehoz, és beszélgetünk, majd elhívom hozzánk vacsorázni, Persze nem az igazi anyuékhoz. Holly a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem, Niall, pedig a legjobb férje neki. Igen, megint összejöttek, miután anyu elvett minket tőlük. Nevelőapám, bár hatalmas hibákat követett el, nevelőanyám mégis visszafogadta, hiszen felhőtlenül szeretik egymást. Persze apu azóta is látogatja az öcsinket, Nate -et, de már anyuval él. Azzal az anyummal, akit az igazinak tartok. Hollyval.
- Hé, Shaw, mész a holnapi fociválogatásra?
- Persze, haver! Ki nem hagynám! – szóval Shaw...
- Alice, merre laksz? Mehetnénk egy darabig együtt – ajánlja fel Zoe.
- Jönnek értem. Apuval és Anyuval töltöm a mai napot. Aztán vissza kell mennem a Banyához.
- Oh, ez esetben, legyen szép napod!
- Neked is! Majd bepótoljuk!

Kint már várt rám apu, és beülök mellé, majd egy hatalmas puszi és ölelés után indultunk volna, mikor meglátom Shaw-t, aki az autójával szenved.
- Apu, nem tudnánk neki segíteni? Hazavihetnénk, és hívhatnánk egy szerelőt neki esetleg...
- Alice...
- Tudom, apu, de olyan helyes! Kérlek!
- Neked tetszik az a srác? Várjunk csak 15 éves vagy, nem lehet még kapcsolatod!
- Apu!!!!
- Jó, segítünk neki! – felsikítok és a karjai közé bújok, majd pattanok ki az autóból.
- Öhm, szia! Csak láttam, hogy baj van a kocsiddal, és gondoltam... – zavarban vagyok.
- Nem kell a segítséget, egyedül is megoldom! – vágja rá bunkón, mire szívem darabokra törik.
- Megtennéd, hogy a lányomra nézel, mikor hozzád beszél? – szól közbe apu. Csak a szememet forgatom.
- Szóval csak arra gondoltunk, hazavihetnénk, és segítenénk hívni egy szerelőt- ajánlom de szemei nem szűnnek meg engem bámulni.
- Hát, persze, Alice! Köszönöm! – és bepattan hozzánk. Mikor kiderül két utcával lakik lejjebb tőlünk, szívem még nagyobbakat dobbant.

3. évad 20. rész utolsó rész Visszatérés

Kedves Olvasók! Mint látjátok ez az utolsó rész ebben a blogban! Ezért is részesítettem ezt előnyben! Még egy epilógus várható a közeljövőben. :) Jó olvasást nektek és köszönöm az előző részhez érkezett rengeteg kommentet.

Mit gondoltok erről a részről?

Timi :* <3

A gyerekek szeptemberben kezdték a sulit, amit mindketten nagyon élveznek. Alice rengeteg piros pontos hoz haza, Ben pedig kicsit kevesebbet, de egyikőjük sem hozott még feketepontot. A tanáraik szeretik őket, minkettőjüket tehetségesnek tartja. Alice írásban kiemelkedő, míg Ben a matematikában. Az osztálytársaik közül sokan ki akarták használni őket apjuk hírneve miatt, de szerencsére gyerekeim nem hagyták ezt, és jól megválogatták barátjaikat, akik most is itt vannak nálunk, hiszen ma ünnepeljük a gyerekek nyolcadik szülinapjukat. Niall, mint a majdnem hat év alatt egyszer sem, nem telefonált, és sms-t sem küldött, hogy felköszöntse Ben-t és Alice-t.
Az ajtón kopogás hallatszott, így egy gyors pillatást vetve a gyerekekre, kik közül a fiúk valami autós játékon játszottak, a lányok meg legóztak. Lányom sosem szerette a Barbie -babákat, csak Niall-lel volt hajlandó játszani velük, de csak azért, mert a ruháikat levették és felcserélték.
Kinyitottam az ajtót, és egy nálam pát évvel idősebb nő állt az ajtóban.
- Jó napot, segíthetek valamiben? – kérdeztem kedvesen, hiszen láttam szemeiben rémület és idegesség ült. Nagyon hasonlított valakire...
- Szia! Itt lakik Alice és Ben, igaz? – érdeklődött. Bólintottam. – Láthatnám őket?
- Ki keresi? Ki Ön?
- Én vagyok az igazi anyjuk. Marie Frewen – nyújtotta a kezét, de nem tudtam viszonozni kedvességét. Ledermedtem.
- El akarja tőlem vinni őket? – remegtem. Minden porcikám remegett. Nem akartam, hogy a gyerekeket is elvigyék tőlem. Ha ők nem lesznek velem, az életem a semmivé vesz.
- Nem tudom. Elmentem az otthonba, ahova betettem őket és ott tudtam meg, hogy elvittétek őket. Azonban azt mondták, ha meggondoltam magam, pár bírósági végzés után visszakaphatom őket – ejtette ki a számomra fájó szavakat.
- Anya, anya, nézd mit építettünk a lányokkal! – rohant felém Alice, majd megtorpant az ismerős ismeretlen láttán.
- Szia, Alice! – guggolt le hozzá Marie. – Emlékszel még rám? – a kislány félrehajtott fejjel nézte az igazi anyukáját. Fejét másodpercekkel később megrázta.
- Jöjjön be, Marie! – invitáltam be a hölgyet.
- Köszönöm, de kérem tegeződjünk- bólintottam.
- Anyu ő kicsoda? - kérdezte Ben, de nem tudtam válaszolni, hiszen épp akkor előzte be egy autó, amit feltétlenül vissza akart előzni. Marie szeretettel nézte gyerekeit, és Benékhez beállt játszani. Fiam csodálattal nézte igazi anyukáját, aki tehetséges volt ebben a játékban. Még mindig sokkolva léptem a konyhába, ahonnan kivittem gyerekeim tortáit. Alicé Gru-s volt, míg Ben-ét Transformers díszítette. A két gyerkőc hatalmas puszit nyomott arcomra tortájuk láttán. Miután feldaraboltam adtam mindenkinek egy-egy szeletet, majd Marie segített az elpakolásban.
- Nagyon jól neveled őket! Olyan csodálatosak, és milyen okosak! – örömkönnyek hullottak szemeiből.
- Köszönöm! Tudod, miután Niall itt hagyta őket, minden időmet velük töltöm. Annyira szeretem őket!
- Niall volt az apjuk, igaz? – bólintottam.
- Elhagyott. Egy másik nőért, akinek van munkája, és szebb nálam. Ő tudott gyereket szülni neki, amit én nem tudtam neki megadni.


Másnap reggel én ébredtem fel legkorábban. Ránéztem az órára és rájöttem elaludtam. Kapkodva keltem ki az ágyból és futottam a gyerekeim szobájába, azonban ők már nem voltak ott. Kétségbeesetten futottam le a lépcsőn, de megnyugodtam, mikor hallottam az édes kacajokat a konyhából. Marie már csinált nekik reggelit, amit ők el is fogyasztottak. Marie itt aludta az este, hiszen a beszélgetésünk elhúzódott, és nem akartam, hogy még három órát kelljen haza buszoznia.
- Anya, nézd, mit adott nekünk Marie reggelire! – palacsinta. – Anya, legközelebb is csinálhatja ő? Sokkal finomabb, mint a tiéd! Kérlek! – kérlelt Ben, de eközben nem tudta, mennyire megbántott szavaival.
- Gyerekek, lassan indulnunk kéne, éngyorsan összeszedem magam és megyünk is, oké?
- Nem vihet el minket Marie? – nagyot nyeltem, látva a hölgy tekintetét végül bólintottam.

Idegesen járkáltam az iskola aulájában, mikor is Benék osztályfőnöke azt mondat, már elvitték a kicsiket. Nem Marie volt, hiszen a tanárnő állítása szerint férfi volt, de nem akarta elmondai, ki is vitte el a gyerekeimet. Nem értettem, miért adják oda egy idegennek őket. És ha valami bajuk esik, és soha nem láthatom többé őket? Nemimertem semmilyen férfit, aki hazavihette volna a két kicsit, csak a bátyámat, de ő jelenleg L.A-ben van. Zokogva vezettem haza, hátha gyerekeimet ott találom, de ehelyett az egyik piros lámpánál megállva láttam, Ben és Alice a parkban van. Ahogy tudtam, megálltam az autóval, bementem a parkba és odamentem a két labdázó gyerekemhez.
- Kicsikéim, a frászt hoztátok rám! Miért szálltok be idegenek autójába, hm? – kértem őket számon, de ekkor megjelent az a személy, kit már majdnem hat éve próbálok elfelejteni, sikertelenül.
- Én idegen lennék? – kérdezte megy reszelős hangján. Haja már barnában tündökölt, de szemei még mindig igézően kékek voltak. – Szia, Holly! – molyogott. – Gondoltam, elhozom őket a suliból. Pont arra jártam és...
- Miért? – kérdeztem.
- Mert Szeretlek! – mondta, de örömkönnyek helyett csak pofon csaptam. Alice és Ben a látványtól megijedtek és sírva fakadtak.
- Anya, ne bántsd aput! – kérték. Szemeimből most kezdtek el hullani a könnyek.
- Menj el! – kértem remegő hangon. - Csak szállj ki az életemből! - ejtettem ki az utolsó szavakat, mikor telefonom kijelzőjén megjelent a Marie név.
- Holly, képzeld, visszakaphatom a gyerekeimet! – ujjongott, én pedig ezzel együtt estem össze.

3. évad 19. rész A gyerek

Halihó! Már csak 1 rész és epilógus van hátra Niall éás Holly történetéből! Köszönöm szépen a 3 kommentet! Szeretlek titeket! <3


*5 év múlva*


Niall 5 éve ment el. A gyerekek már a hetedik életévüket töltötték pár hónappal ezelőtt. Niall hiánya sok könnyet csalt elő mindenki szeméből, főleg az enyémekből. Még mindig nem tudtam a döntésének okát, hiszen örökbe fogadtunk két csöppséget, kiknek szükségük volt és lett volna egy apukára. Niall elvált tőlem. 4 évvel ezelőtt válási papírokat találtam a postaládában, amiket természetesen nemakartam aláírni, de egy idő után jpgi papírokat kaptam, amin egy hatalmas összeg állt, amit nekem kellett kifizetnem, ha nem írom alá. Így megtörtént, elváltunk.
Josh minden nap nálunk volt, apjuk helyett apjuk volt, és akármilyen furának is tűnik, hogy a testvérem nevelte őket gyerekeiként, így történt, hiszen Niall nem volt velünk többé, nem írt, nem keresett, és nem érdeklődött felőlünk.
Suzanne a modell, aki miatt tönkrement az életünk, szült neki egy gyereket. Egy kisfiút, aki teljesen az apjára ütött, kék szemeivel és barna hajával. A fiúnak Nathaniel lett a neve. Sokáig nem tudtam, mit kezdjek ezzel az információval, hogy elhagyott egy olyan nőért, aki tudott neki szülni, de végül rájöttem, az a modell meg tudta adni Niall-nek azt, amit én nem. Egy gyereket a saját vérükből.

A gyerekek rosszul viselték, hogy Niall nincs többé velük. Persze nem tudják miért, csak annyit, hogy egy idő után sem jött haza. Alice és Ben sokszor felhozta a témát, miszerint nekik sosem lehet igazi családjuk. Ilyenkor mindig zokogásban törtem ki, és próbáltam megvigasztalni őket, néha sikeresen, néha sikertelenül.
- Mami, Josh bácsi kivisz engem a játszótérre. Elmehetek? – kérdezi csilingelő hangon Alice, aki ma hercegnőnek öltözött, pedig nem is szereti őket.
- Persze, Kicsim, de nem ebben a ruhában! Át kell venned ezt, mert a játszótéren összepiszkolod.
- De anya utálom ezt a ruhát! – toporzékolt. Hét éves létére még mindig hisztis. Az első osztályban pedig meglepően sok rossz tulajdonságot szedett össze, mint például a visszafeleselést.
- Alice! Vagy átveszed a ruhát, vagy nem mehetsz ki a játszótérre! – mondtam, mire duzzogva felment Bennel közös szobájukba. Csak remélni tudom, Ben nem fertőzi be Alicet, hiszen a fiam elkapta a bárányhimlőt, és ha Alice is elkapná abból nagy bunyó lenne egy jó darabig. Minél idősebbek, a kapcsolatuk annál jobban szakad szét. Alice kiveri a hisztit Ben minden egyes mozdulata miatt, Ben pedig akkor, ha Alice ugráltatja őt. Sosincsenek békében egymással, midig kiabálnak, még Josh és én sem tudjuk őket kibékíteni.

Míg Alice a játszótéren van a bátyámmal én ledőlök a kanapéra, de persze megnézem. hogy van Ben, és mint minden gyereknek ilyenkor csak azt mondogatom, ne vakarja! Persze, nem tud ellene mit tenni, hiszen viszket neki, de mikor a közelében vagyok egyszer sem nyúl körmével a bőréhez, ami megnyugvással tölt el.
Mikor lefekszem a kanapéra, halk ajtózörgést hallok. Pillantásomat odakapva nézek z ajtóban álló személyre, kit csak tévében láthattam az utóbbi években. Szőke haja már inkább barna, kék íriszei pedig boldogságot, és némi szomorúságot is tükröznek.
- Niall... – ejtem ki a nevét. Rám néz ajkait belülről harapdálja. Zavarban van. – Te mit keresel itt? Itt már nem látunk szívesen! – váltam haragossá. Jobb lenne, ha elmenne, mielőtt Ben lejön a szobájából és számon kéri őt. – Menj el!
- Holly, csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek! Pont itt jártam a ház előtt és gondoltam benézek, és elmondom, mi miért történt!
- Nem érdekel, Niall! Elhagytad a gyerekeket, kiknek rád lett volna a legnagyobb szükségük, de te leléptél. Itt hagytál minket szó nélkül, és összejöttél egy deszkával. Gratulálok! – szavaimból gúny csengett.
- Anyu, bekened a hátam azzal a krémmel, ami a viszketést... – jött le fiam, de mondatában megakadt. – Apa? – szemei örömöt sugároztak, és nem érdekelve, hogy lépcsőn van, azonnal Niall karjaiba futott. Volt férjem megdermedt a fiam hirtelen közeledésétől, de később ellágyulva vetette át kezeit fia hátán, é emelete fel őt a magasba.
- Hát veled meg mi történt, Manó? – simította kezeit Ben piros pöttyös arcára.
- Himlős vagyok. – válaszolta, még mindig apja karjaiban. Niall bólintott, majd aggodalmas íriszeit rám vezette.
- Mennem kell! Nate már vár, és biztos Suzie is befejezte már a vásárlást! Szia Ben! – köszönt el fiától. - Holly! – bólintott az irányomba, és kiment az ajtón, ámde Alice és Josh akkor értek vissza útjukról. Alice észrevevén Niall-t dühös lesz, majd megrúgva őt, felrohan az emeletre, ahonnan lehallatszik kétségbeesett sírása. Josh dühtől égő tekintete nem sejtet jót, ámde nem bántja, hagyja, hogy Niall szó nélkül kisétáljon az ajtón és újra eltávolodjon életünkből.

3. évad 18.rész Hiányzik apu!

* Szeretném megköszönni nektek a mérhetetlen támogatást! Ilyen gyorsan még sosem írtam meg egy részt, főleg, úgy hogy még jónak is érzem!
Nagy köszönöm,hogy olvassátok a történetem!
Viszont sajnálattal közlöm az Alive hamarosan bezárja kapuit. Még 2+1 rész van hátra a történetből.
Jó olvasást!
Timi *



Alice kezén még két hétig ott kell lennie a gipsznek, ami csontjának javulását biztosítja. A két lurkó szoros kapcsolatot ápol egymással, Ben mindeben segít húgának, amihez két kéz kellene. Niall az utóbbi napokat nem töltötte itthon, a stúdióban tengeti mindennapjait, Los Angelesben. Mivel a One Direction most egy hosszabb szüneten van, mindenki kipróbálja magát szólóban, ő is ezt teszi, de ehhez el kellett utaznia a szeretett Egyesült Államokból.
- Apu elhagyott minket? – fogta meg apró kezével a nadrágomat kislányom, kinek szemeiben könnyek gyülekeztek. Kérdése hatására szemeim nagyra nyíltak, és leguggoltam Alice-hez.

- Szépségem, miért kérdezel ilyet? – a lány csak némán nézte talajt, miközben lábaival köröket rajzolt a padlóra.
- Én... csak hiányzik! Senki nem babázik velem, vagyis nem játszik Kennel, és Barbie egyedül magányos, ahogy én is. Apu már rég elment, pedig azt mondta hamar visszajön, de hazudott! – szavai hatására, szívem megrepedt, hiszen kislányom imádott apjában csalódótt, hazavárta, de az nem jött.
- Én szívesen játszom veled! – fogtam kezembe kezecskéit, de ő kirántotta onnan.
- Nem! Én apát akarom! – kiabálta teljes hangerőből, míg harisnyás lábával aprókat dobbantott a padlón. – Csak apu tud Kennel lenni, vele a legjobb levetkőztetni a babákat, és összecserélni a ruhájukat! Barbie-n legutóbb en kockás inge volt, Ken pedig Barbi rózsaszín szoknyáját hordta. Apu viccesen bánik velük, jókat nevetünk. Szeretem a babáimat, de aput sokkal jobban és ő most nincs itt! - sírta el magát, az én szívem pedig apró darabokra tört lányom látványától. – Azt hittem, itt mindig lesz apulám, és sosem leszek egyedül – szipogott majd kezeibe fogva a babait rohant fel a szobájába. Nem tudtam, mit kéne csinálnom a sokktól, amit lányom szavai okoztak. Apjában egy lélektársa talált, és nélküle elveszett volt ebben a világban is.
Az igazi apukája elhagyta őket, Marie az anyukájuk, ahogy megszülte őket, egy évre rá, be is adta őket a gondozásba, hiszen párja nélkül képtelenségnek tartott felnevelni 2 csöppséget. Persze Marie sokszor látogatta őket, Ben és Alice hiányolta az apjukat, lehet ezért is van lányom egyenesen oda Niall-ért. Férjemet azonnal tárcsáztam is, és legnagyobb megdöbbenésemre a szám nem létezett. Bekapcsoltam a TV-nket, hátha lesz róla valami szó, majd bátyámat is felhívtam, hátha tud róla valamit.

- Szia, Húgi!
- JOSH, tudsz valamit Niall-ről? Az előbb hívtam, de a száma nem létezik – sírtam a telefonba. Aggódtam férjemért, annak ellenére, hogy tegnap este az ő hangjára aludtam el, mert volt olyan aranyos, hogy énekelt nekem a telefonba, míg el nem alszom. Érdeklődött a gyerekek felől is, és többször is elmondta, hiányzunk neki.
- Nem tudok róla semmit, felhívjam valamelyik srácot? – érdeklődött kedvesen. – Várj! Holls, kapcsolj a tízesre! – tettem, amit kért, de az ott látott dolgokat nem tudtam ép ésszel felfogni.

Niall Horan a világ leghíresebb bandájának, a One Direction énekese, tegnap este egy buliról távozott egy szőke bombázóval, ki az egyik Victoria Secrets modell. Úgy látszik nagyon jól kijöttek egymással, hiszen ma reggel is együtt láttuk őket az utcákon, és még szenvedélyes csókot is váltottak egymással. Mi lehet a feleségével, Holly-val és a gyerekekkel? Vajon csak úgy simán elhagyta őket, minden szó nélkül? Mindenesetre ez a viselkedés nem a szupersztárra vall, de ha újabb fejlemények jönnek, azonnal tájékoztatjuk Önöket! Holly-t is kikérdezzük természetesen erről az egészről.
Addig is egy jó hír Niall dala a nyár közepén jelenik meg This Town címmel! Biztosan nagy sikere lesz!


A hír végén könnyeim közül már ki sem láttam, Josh pedig a vonal túloldalán szólongatott, de nem tudtam értelmes hangot kipréselni ajkaim közül.
- Holly, minden rendben? Átmegyek! – jelentett ki, de meg sem hallva szavait, tettem le telefont, és próbáltam Niall-t hívni, mint ahogy előzőleg is sikertelenül.
- Anya! – szólt két hang a lépcső tetejéről – Apa ugye még visszajön? – folytatta Ben, de kérdésére nem tudtam a választ. – Miért sírsz?
- Neked is hiányzik apu? – érdeklődött Alice. Bólintottam. A két kis lurkó beleült az ölembe és őket ölelve ültünk tovább, némán, mozdulatlanul, csak néhány szipogás törte meg a csendet.
- Josh bácsi nem jön át? – tekintett fel kislányom könnyfátyolos szemeivel.
- De átjön! Szeretnél vele babázni? – hevesen bólogatott.
- Rám is lesz ideje? – kérdezte Ben.
- Természetesen! Josh bácsi imád titeket, és addig nem megy el, míg ki nem játszotta magát mindkettőtökkel- a két kicsi elmosolyodott, majd felkeltem a kanapéról és bementem a konyhába összeütni valami kaját, ha már bátyus átjön. Enyhe csalódással vettem tudomásul gyerekeim nem akarnak velem játszani, és csak az apjukat, vagy éppen Josh-t akarják, de örültem, hogy vannak nekem, és szeretnek!
Rettenetesen hiányzott, Niall!

3 évad 17. rész Az a fránya ágy

A hírek gyorsan elterjedtek, miszerint örökbe fogadtunk két csöppséget. Sok rajongó szintén engem talált meg, hogy miattam Niall-nek nem lehet vérszerinti gyereke, csak egy örökbefogadott, akit nem is szeret igazán. Ezen Niall is felkapta a vizet, és nem túl kedves üzenetekkel bombázta teli saját Twitter oldalát.
- Min gondolkodsz, Kicsim? – simogatta hajam, miközben lágy puszit nyomott rá. Egymás mellett feküdtünk, kezei derekamon hevertek, és úgy vont még ennél is közelebb magához.
- Csak a gyerekeken – fordultam felé, és végig simítottam arcán. – Szerintem a fanok végig ilyenek lesznek velük? Szerinted jó életük lesz mellettünk? A korukbeli gyerekek nem fogják őket piszkálni vagy máshogy tekinteni rájuk, hiszen a tieid? – fejeztem ki aggodalmamat. Niall összeráncolta homlokát, és elgondolkodott.
- Ha ilyen lesz, magániskolába íratom őket, de teljesen biztos vagyok benne ilyen nem fordulhat elő. Még van pár év a suliig, most inkább ovit kéne nekik keresni. De nem engedem, hogy bajuk essen! Ha kell, minden esetleges ilyen miatt átíratom őket máshova, de nem engedem, hogy bántsák őket amiatt, mert én vagyok az apjuk, ha nem is a vérszerinti. Ha meg ezzel fenyegetőzne valaki, jól elbeszélgetek majd a szüleivel – kuncogott.
- Én már nézegettem ovikat nekik, hiszen kötelező lesz szeptembertől, és lassan be is kell íratni őket. Van a Luftballon nevű óvoda. Az elég jó nevű, és itt van a közeben. Azt olvastam, hogy a gyerekek is normálisak, és az óvónénik nagyon figyelmesek, nincsenek kivételek, mindenkit egyenrangúként kezelnek.
- Hm, jól hangzik! Ez az a kék épület a Stone Streeten igaz? – kérdezte. Válaszul csak bólintottam egyet. – Menjünk el holnap, vigyük el a gyerekeket és nézzük meg, hogy tetszik nekik! Aztán eldöntjük!
- Rendben! – egyeztem bele. Számat egy rövid csókra nyújtottam, mikor Ben kétségbeesetten rohant le a lépcsőn, szemeiből csak úgy ömlöttek a könnyek, így majdnem megbotlott saját lábában.
- Apa! – kiabálta folyamatosan, Niall-lel meg azonnal felpattantuk, és odafutottunk hozzá nehogy valami baja essen.
- Mi a baj, Kincsem? – kérdeztem aggódva, hiszen ilyen még nem fordult elő, az ittlétük óta. Volt pár hisztijük, sírásuk, de azok percek alatt elmúltak, és nem voltak ennyire hevesek.
- A... Alice – ejtette ki húga nevét, mire Niall azonnal felrohant, én pedig ölbe kaptam Bent, és rohantunk fel a gyerekszobába lányunkhoz. Alice a földön ült, szemeiből patakzottak a könnyei, és kezét fogta. Niall letérdelt elé, és óvatosan kezébe vette a lányt.
- Mi a baj Alice? – a lány csak mutogatott a kezére, hiszen könnyitől nem tudott beszélni. Niall óvatosan megfogta a kezét, de akkor Alice torkából még hangosabb kiabálás és sírás hangzott. Férjem ezek után csak szemeivel vizsgálgatta a sérült végtagot, majd Alice-t karjaiba véve szólalt meg, hogy kórházba kell vinni, lehet eltörött. Ijedten futottam utána, majd Ben kezét fogva siettünk a kocsihoz.



A kórházban Niall ment be Alice-szel a röntgenre és minden egyéb vizsgálatra, addig én kint vigyáztam és nyugtattam Bent.
Óráknak tűnő percek múlva, megjent egy szipogó gyönyörűség, egy imádni való apukával. Alice kezét egy fehér gipsz díszítette, Ben pedig ahogy meglátta húgát enyhén elmosolyodott, majd óvatosan megölelte.
- Alice, legközelebb óvatosabban forgolódj álmodban! – nevetett öccse, és ránk is átragadt hangulata.

3. évad 16. rész Apa!

Végül az ikrek mellett döntöttünk. A velük való találkozás után, Niall fejét elcsavarta a kicsi lány, és mióta befogadtuk őket, csak velük van elfoglalva. Éjszakánként is segít nekem az elaltatásban, és persze a fürdetésben is. Szívesen pelenkáztatja őket, és bármit megtesz értük, hogy jó családban nőhessenek fel.
A gyerekszoba a kettejük jellemét tükrözi. Alice részén a fal a rózsaszínes, és hercegnők, meg mindenféle kedven mesehőse, mint például Micimackó vagy Malacka díszíti a falat. Ben viszont már nagyfiúnak hiszi magát, így az ő részén a kék uralkodik, autókkal meg mindenféle focistával, akiket biztos vagyok benne, hogy nem ismer, de Niall, azóta nézeti vele a focit, mióta a mieink. Így azt szeretett volna még. A szobájukban két kiságy található, hiszen még csak törpék, ami a szobakét oldalán helyezkedik el. Nemrég lettek kétévesek, de már olyan eleve, hogy épp csak pislantunk egyet, már el is tűntek a szemünk elől. A saját kis nyelvükön beszélgetek velünk, de vannak mondatok, amiket már érthetően mondanak.
Niall-le próbáljuk őket az anya-apa szóra megtanítani őket, de néha úgy érezzük, még lehet nekik ez korai. 

- Nyéd et! – nyújt felém Alice, egy babát, ami fel van öltöztetve egy rózsaszín habos-babos ruhába! Hirtelen visszarántja magához és elkezdi mozgatni, mintha táncolna, majd repül.
- Nagyon ügyes vagy, Kicsim! -puszilom meg a fejét, és már ki is rohan, apukájához.
- Mit hoztál, hercegnőm? – nevet, majd csak egy édes gyereknevetés hallatszik a nappaliból. Kimegyek, és egy csókot nyomok férjem homlokára.
- Nem vagytok éhesek? Kész vagyok az ebéddel! – mosolyogtam. Niall lehúzott az ölébe, és átkarolt, majd a gyerekek is körénk gyűltek, és együtt néztük a focimeccset.

Édes kacajokra kelek. Elszundítottam volna? A gyerekek nagy szemekkel bámulnak engem, a szájuk pedig arról árulkodik, most ettek meg valamit, ami valószínűleg ízlett nekik, hiszen tiszta maszat volt. Elnevettem magam a látványukon. Niall egy ronggyal a kezében állt, és ahogy észrevette a gyerkőcöket, összehúzta a szemeit, és elkapta őket, hogy letörölje az arcukat. Alice a hirtelen támadástól elkezdett sírni, és kirúgta magát apja karjaiból. egyenesen az én ölembe. Kis karjaival átölelt, és összehúzta magát. Niall kővé dermedt.

- Alice, kicsim, nem akartalak megijeszteni! – ment hozzá közelebb, de a kislány még jobban hozzám bújt. Niall, kezembe adta a rongyot, amivel óvatosan letöröltem maszatos arcát. - Alice, ne haragudj, apura! – kérte szomorúan Niall. miközben Ő Ben száját törölte meg.

A kislány már csak szipogott, és gondolkodott apja szavain. Kiugrott az ölemből, és csak ennyit kiáltott!
- Apa! – majd újra Niall karjai között volt. Niall zokogva fogadta, hogy Alice az apjának nevezte, majd ezek után az egész napot együtt töltötték.